ZTE FC- Veszprém FC 4-1 (4-0)

2013.07.31 21:15

Csapatunk ma a tavalyi osztálytárs, most már NBIII-as Veszprémet fogadta. Az első félidőben 4-0-ra vezettünk, de a vendégeknek összejött a megérdemelt szépítés.

Az első perc 30. másodpercében körülbelül Vayer Gábor átlövésből betalált, így vezettünk. 1-0

Ezúttal Kovács volt a jobbvédő, mert más nem volt bevethető ezen a poszton. Hajdú lövései voltak említésre méltóak, nagy kedvvel játszott. A középső védő poszton pedig a próbázó Petrók nem volt bizonytalan. Garai majdnem öngólt fejelt, Kádár kapta el a lasztit az utolsó pillanatban. Ezután Pavicevic mezét meghúzták a 16-oson belül, a sértett a büntetőt a hálóba juttatta. 2-0

Ezután Grbic belöbbölt labdáját Pavicevic levette, és a kapu közepébe lőtt, bár ebben a gólban a vendég hálóőr is nagyon benne volt. 3-0

A 38. percben Hajdú beadását rossz helyre fejelték ki, Babati pedig bombagólt lőtt. 4-0

Itt viszont megállt a ZTE góllövési tudománya. Pavicevic pedig meghúzódott, de nincs nagy baj.

A második félidő elején Horváth kapott labdát, elegánsan átemelte a kapus felett, 4-1

Még Kovács nevéhez fűződik egy nagy elpuskázott lehetőség: Kádár kiejtette a labdát, Kokó viszont belelőtte.

Grbic alacsony termete ellenére kapufát fejelt, és ezzel lassan vége lett a felkészülési mérkőzésnek.

 

ZTE FC: Vlaszák (Jahic, 46., Czirjék, 62.) – Kovács G., Bogunovic, Petrók, Hajdú (Frizoni, 46.), Máté (Vágó, 46.), Grbic, Vayer (Bíró, 57.), Babati, Szegleti, Pavicevic (Huller, 40.)

Cserepad:Nagy Z.


Veszprém FC: Kádár (Németh L.,46.) – Garai, Molnár Z., Császár, Szöllőskei, Udvardi ( Takács A.. 55.), Farkas L., Hevesi Tóth, Horváth B. (Jakab, 55.), Pavlicky, Hanák (Kálmán,66.)

 

Más: Közvetítést terveztünk a mérkőzésre, de a hálózattal probléma akadt, ezért nem sikerült tudósítani Önöket. A szombati, Cakovec elleni meccset közvetítjük.