ZTE FC - Vasas 1-3 (0-2)
Sok néző előtt a jobb erőkből álló Vasas győzött / 0-3 után Simonfalvi szépített bombagóllal
Nagy rangadót rendeztek ma a ZTE Arénában, hiszen a feljutó helyen álló Vasas érkezett a ZTE-hez. Ez a meccs az NB I-ben is rangadó lett volna.
A szurkolás is rangadóhoz méltó volt, NB II-es szinten rendkívül sokan látogattak ki a stadionba, de sajnos a második félidőben néhány ZTE illetve Vasas szurkoló átjutott a biztonsági kerítésen a lezárt északi lelátóra, de a rendőrök rendet tettek.
A találkozó első nagy helyzete a ZTE FC előtt adódott, de kimaradt, utána pedig két gólt szerzett a Vasas. Próbálkoztunk, mentünk előre a második félidőben, de kaptunk egy harmadik gólt és utána Simonfalvi már csak szépíteni tudott.
Összességében elmondható, hogy a Vasas jelenleg jobb csapat, mint a ZTE, minden bizonnyal fel is jut. Jelenleg ez a realitás, bízunk benne, hogy majd változik.
ZTE FC – Vasas 1:3 (0:2)
Zalaegerszeg, 2642 néző. Vezette: Fábián Mihály
ZTE FC: Szappanos – Króner (Pajor, 50.), Kovács G., Forgács, Bedi- Simonfalvi, Szakály- Babati, Délczeg- Daru, Vittman (Városi, 62.)
Vasas: Hermány- Bori, Debreceni, Grúz, Görgényi- Vida, Czvitkovics- Berecz, Remili (Lázok, 85.)- Ferenczi, Vass P. (Nagy D., 87.)
A mérkőzés legfontosabb jelenetei:
11.p. Simonfalvi tekerte középre a labdát, Vittman fejesét bravúrral védte Hermány.
17.p. Ferenczi lépett ki a védők mögött, ziccerét Szappanos bravúrral védte.
21.p. Tizenegyest kapott a Vasas, a szurkolók szerint nem volt az. Remili belőtte. 0-1
32.p. Vass került helyzetbe, de fölé ment a lövése.
33.p. Ismét Vass került nagy helyzetbe, de lövését Szappanos védte.
39.p. Remili passzolta középre a labdát, Vass Patrik pedig a kapu bal oldalába lőtt. 0-2
63.p. Babati esett nagyot a tizenhatoson belül, tizenegyesnek tűnt, Fábián játékvezető nem fújt.
68.p. Babati szabadrúgását Hermány védte bravúrral.
77.p. Ferenczi 16 méterről lőtt, Szappanos védett, a kipattanó gól, de les.
79.p. Babati kígyózott át a Vasas védelmén, lövését Hermány védte.
86.p. Jobboldali szögletet rúghatott a Vasas, Ádám ugrott a legmagasabbra és fejelt a kapuba. 0-3
87.p. Daru ment el a baloldalon, visszakészítette Simonfalvinak, aki kipókhálózta a bal felső sarkot. 1-3
Jó néhány további képet tartalmazó képgalériánk elérhető itt!
Hajrá ZTE!