ZTE FC – Soroksár 2-1 (0-0)

2016.05.29 22:33

Sok helyzetet hozó, izgalmas mérkőzésen diadalmaskodtunk / Életben maradtak, de minimálisra csökkentek feljutási esélyeink                     

Izgalmas, helyzetekben gazdag mérkőzést játszott este a ZTE FC és a Soroksár csapata. Az első játékrészben kiegyenlített játék zajlott a pályán, a ZTE-nél Wittrédi lövése a szélső kapufáról jött ki, de a vendégek is gólt szerezhettek volna, ha pontosabbak a befejezéseknél.

A második félidő aztán Bajzát kihagyott ziccerével kezdődött, aki a 49. minutumban üresen kilépve ballal mellé gurított. A 66. percben Korozmán került szembe Szappanossal, de ő is elvétette a kaput. Nem úgy Daru, aki a 71. percben a csereként beállt Bailo beadását bólintotta Holczer kapujába, 1-0. Hat perccel később tizenegyeshez jutottunk, amelyet Daru értékesített, 2-0. A lelátóról nekünk nem tűnt föl semmi, amiért büntetőt kellett volna adni, de a lefújást követően jobb szögben lévőktől azt hallottuk, kézre pattant labda miatt járt a tizenegyes. Ekkor szinte már kezünkben éreztük a sikert, ám 35 méterről Haris a kinn álló Szappanos felett a hálóba vágta a labdát. Nyomott a Soroksár, a sárga mezesek helyzetekbe is kerültek, de hibáztak, majd a 93. percben egy szöglet utáni kipattanót bombáztak kapura, de kicsivel elvétették azt, a játékvezető hármas sípszava után pedig megkönnyebbülhettek szurkolóink. A 18 órakor kezdődő Siófok – Mezőkövesd találkozó 0-4-el zárult, így csak abban az esetben juthatunk fel, ha az utolsó fordulóban megverjük az utolsó helyezett Ajkát, míg a kövesdiek nem nyernek hazai pályán az ifistákkal felálló, szintén kieső Dunaújváros ellen.

ZTE FC: Szappanos – Simonfalvi, Króner, Forgács, Szalkai – Patvaros, Bedi – Babati, Wittrédi (Szakály, 64.), Városi (Bailo, 64.) – Daru (Koller, 86.)

Soroksár: Holczer – Gyepes, Fülöp, Korozmán (Sándor, 81.), Gengeliczky – Gohér, Huszák, Csilus (Gárdos, 74.), Peszmeg  (Pál, 59.)– Haris, Bajzát

A játékos osztályozás IDE KATTINTVA érhető el.

A találkozóról készült képgalériánk megtekitnhető ITT!