ZTE FC - NK Rudar Velenje 2-2 (2-1)

2016.03.25 20:06

Wittrédi és Babati góljaival kétszer is vezettünk, de a szlovénok mindkétszer egyenlítettek / Mai hír: a Sopron elleni meccsünket adja az M4                  

Felnőtt együttesünk a bajnoki szünetre való tekintettel ma felkészülési mérkőzést játszott a szlovén első osztályú NK Rudar Velenje ellen. A találkozót a ZTE Arénában mintegy 150 néző előtt rendezték. A meccsen a ZTE-nek több helyzete adódott, összességében azonban kiegyenlített játékot láthattunk. Az első félidőben Wittrédi Dávid révén vezetést szereztünk, ám hamar jött a vendégek válasza, akik a 21. percben egalizáltak. Már-már úgy nézett ki, 1-1-el mennek pihenőre a csapatok, de Babati a hosszabbításban szép góllal előnyhöz juttatta a mieinket. Fordulás után cserékkel folytatódott a játék, a vendégek futballoztak aktívabban. Húsz perccel a vége előtt alakult ki a végeredmény, amikor Krcic egy kipattanó labdát vágott Kovács Dániel hálójába.
Ahogy mondani szokták, ilyenkor nem az eredmény az elsődleges, reméljük, az összecsapás jól szolgálta a felkészülést a jövő szombati, balmazújvárosi mérkőzésre.

ZTE FC – NK Rudar Velenje 2-2 (2-1)
ZTE FC: Szappanos (Kovács D.) – Sundas (Króner), Gyagya, Forgács, Szalkai (Szakály) – Koller, Bedi – Babati (Ekker), Wittrédi, Gottfried (Daru) – Horváth R. (Városi)

További mai friss hír: az M4 élőben közvetíti majd a ZTE FC – Sopron mérkőzést, így az április 16. szombat 19.00 helyett április 17-én, vasárnap, 18 órától kerül megrendezésre.

Hajrá ZTE!