ZTE FC – Dunaújváros 4-0 (3-0)

2015.08.22 22:00

Közönségszórakoztató játékkal, gálázva nyertünk második hazai meccsünkön / Szűcs Lajosnak négyszer kellett maga mögé nyúlnia                        

Sok néző előtt kezdődött a ZTE FC második hazai fellépése ma este a Dunaújváros ellen, a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában. A helyszínen szurkoló ZTE kosarasok is ízelítőt kaptak abból, milyen is egy igazi, jó hangulatú, színvonalas futballmérkőzés, csapatunk ugyanis gálázott. Az első percek tapogatózó játéka után a félidő felénél beindult a gólgyár, Gyagya szerzett vezetést, majd Daru további két góllal növelte az előnyt. A második játékrészben voltak a vendégcsapatnak is lehetőségei, a gólt mégis mi szereztük: a 85. percben az első ZTE-s tétmeccsét játszó Nagy Tamás fejelt Szűcs kapujába, beállítva a végeredményt.

Ilyen arányban is teljesen is megérdemel sikerünk, csapat és közönség egymásra talált, jogos volt a félidő és a találkozó végén is zúgó vastaps. Ebből kell erőt meríteni, és ezt a játékot folytatni a következő hetekben.

A nagyobb helyzetek és a négy gól:

9.p. Bedi kiugratásából Horváth Roland került ziccerbe, amely kimaradt, majd Simonfalvi beadását Forgács fejelte a jobb kapufára.

17.p. Daru távoli (kb. 45 méteres) emelése nem sokkal ment mellé, majd Horváth Roland belőtt labdáját a kapu torkából mentették.

22.p. Bedi ívelt be egy szabadrúgást, az érkező Gyagya a kapuba rúgta a labdát. 1-0

32.p. Daru kapásból középre lőtt labdáját az érkező Daru a hálóba továbbította. 2-0

41.p. Forgács adott be a bal oldalról, az üresen érkező Daru a hálóba fejelt. 3-0

61.p. A vendégek ziccerét Szappanos védte.

85.p. Bedi szögletét Nagy fejelte a kapuba. 4-0

92.p. Szappanos védett bravúrral egy életerős távoli bombát.

ZTE FC: Szappanos – Simonfalvi, Gyagya, Forgács, Fodor – Bedi, Nagy T.- Horváth R. (Szalkai, 68.), Szakály (Koller, 65.), Városi- Daru (Bíró, 79.)

Dunaújváros PASE: Szűcs L.- Villám, Burucz, Sárközi, Czár- Tóth Cs., Petneházi, Magasföldi (Melczer, 81.), Fejős (Sóron, 46.)- Havasi (Koval, 46.), Jakab

A mérkőzés képgalériája ITT!

Ezúttal is osztályozhatják játékosainkat (hétfő 20 óráig) itt: https://ztefc.webnode.hu/news/zte-fc-dunaujvaros/

Hajrá ZTE!