Újabb edzői értékelések
Ma már közzétettük a Nemzeti Sport által készített interjúkat, a következőkben a két vezetőedző nyilatkozik a kozarmislenyfc.hu-nak:
Szabó Zsolt: A nyáron átalakult a keretünk, de nagyon bíztam, hogy a jó igazolásaink és az elvégzett 7 hetes felkészülés eredményeként jó csapatunk lesz idén is. A mai mérkőzés alapján bizakodhatunk, hogy jó úton járunk. Természetesen ez csak egy mérkőzés volt, így messzemenő következtetéseket sem szabad levonnunk. Sajnálom a fiúkat, mert nagyon jól futballoztunk, főleg az első félidőben. Kihagytunk négy 100%-os ziccert, így nem tudtuk feltenni az i-re a pontot. A második félidőben kicsit monotonná váltunk, nem tudtuk olyan nyomás alá helyezni a Zalaegerszeget. Ennek ellenére volt néhány szituáció, amikor ha jó döntést hozunk, gólt tudtunk volna szerezni. Előzetesen azt gondoltuk volna, hogy egy bajnokesélyes Zalaegerszeg ellen a döntetlen jó eredmény, de a játék képe alapján nyernünk kellett volna. Dolgozunk tovább és azon leszünk, hogy a hétvégén Cegléden nyerni tudjunk.
Simon Antal: A tavalyihoz hasonlóan a Kozármisleny hazai pályán egy agresszív letámadós, gyors játékot játszott, amivel nem nagyon tudtunk mit kezdeni az első félidőben, Jahic bravúrjaira volt szükség, hogy mérkőzésben maradjunk. A második játékrészben már kiegyenlítettebb félidő volt. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Összességében a jó kapusteljesítményünknek köszönhetően tudtunk elvinni 1 pontot.