Személyi változások csapatunknál
Lendvai az utánpótlásban folytatja / Szekeres Szabolcs, Varga Miklós és Gellei Imre is érkezik a klubhoz
A ZTE FC új klubigazgatója Kocsárdi Gergely lett. Ő nyilatkozott a Zalatáj Kiadónak:
- Gratulálunk a kinevezésedhez! Hogyan változott meg tegnap óta az életed?
- Köszönöm! A munkám gyökeresen még nem változott meg, hiszen a korábbi munkaköröm feladatai átnyúlnak a következő napokra, sőt hetekre is. A mai napra például utánpótlás-tornát szerveztünk, júniusban három korosztályos csapatot viszünk Olaszországba. Ezek előre leszervezett programok, természetes, hogy ma itt vagyok a tornán.
- Ezek szerint lépésről lépésre, fokozatosan veszed át a klubigazgatói beosztással járó feladatokat...
- Az elmúlt napokban részt vettem a vezetői kör munkájában, sok mindent egyeztettünk. Egyik napról a másikra nem lehet varázsütésre megváltoztatni mindent. Lesznek olyan dolgok, amik lehet, hogy csak ősszel valósulnak meg. Itt folyamatos munkáról van szó.
- Ennek a bajnokságnak gyakorlatilag vége, kezdődhet a felkészülés a 2014/15-ös szezonra... Tulajdonképpen egy új bajnoksággal kezdődik az új munka.
- Ez a jobbik eset, amikor nem a bajnokság közepén kell meglépni egy ilyen váltást. Lesz munkánk bőven, nyilván szakmai téren is, de nekem, mint klubigazgatónak a körülmények biztosítása lesz a fő feladatom. Az új tulajdonos elképzelései szerint egy stabil klubot kell felépíteni. Itt most nem arra kell gondolni, hogy az eddiginek a többszöröse lesz a költségvetés. A megnyugtató háttér viszont biztosítva lesz.
- A legutóbbi városi közgyűlésen elfogadott megállapodás hosszú távú együttműködést tervez Zalaegerszeg és a Pharos '95 Kft. között...
- A 10 évre szóló megállapodás azt sugallja, hogy tervszerű munkát lehet végezni.
A technikai vezető a következő szezontól Szekeres Szabolcs lesz, aki jelenleg a Pécsnél dolgozik. Őt is megkérdezte a Zalatáj Kiadó:
- Az első, s máig egyetlen munkahelye a PMFC volt?
- Igen, a pécsi klubnál helyezkedtem el, kezdetben szervezési és marketing munkatárs voltam, majd az első csapat technikai vezetője lettem.
- Erős motiváció lehet a szülőváros hívása, hogy „osztályt vált", hiszen az NB I-es PMFC-t hagyja ott a ZTE miatt...
- Szimpatikus az a törekvés, amit az új vezetés képvisel; azt, hogy a város, a megye ismét magának érezze a csapatot. Zalaegerszegnek, a régiónak szüksége van egy NB I-es csapatra és megtisztelő, hogy ennek a nemes feladatnak megoldásában részt vehetek.
- Mikor kezdi a munkát a ZTE-nél?
- Június második felében, hiszen tizenötödikéig még a PMFC-hez köt a szerződés.
A csapat szakmai igazgatója a ZTE korábbi vezetőedzője és egykori szövetségi kapitány, Gellei Imre lesz. Most a vele készült beszélgetést olvashatják:
- Miután felkértek erre a feladatra, s én a ZTE-hez tartozónak érzem magam, igent mondtam, mindenképpen szeretnék segíteni Zalaegerszegen Azt jeleztem a vezetőknek, hogy jelenleg egy olyan szakmai munka kellős közepén vagyok a MLSZ-nél, amit nem lehet itt hagyni, vagyis mellette tudom csak ellátni ezt a feladatot. Ennek ellenére remélem, hogy akár az utánpótlásnál, akár az első csapatnál lesz annyi hitelem, szavam, hogy segíteni tudom a munkát, odafigyelnek a tanácsaimra, javaslataimra.
- Gondolom a kapcsolatrendszere sem lesz hátrányos a ZTE-nek...
- Én is így gondolom. Szeretnék segíteni. Ha hazahívják az embert, nem sokat töpreng a döntésen. Nagyon szép emlékek fűznek a ZTE-hez, Zalaegerszeghez, a megyéhez. Szomorú szívvel vettem tudomásul, hogy a másodosztályban is csak középcsapat lett a ZTE. Ezt a klubot újjá kell építeni, valóban visszatérni a gyökerekhez. Sok olyan értékes ember van Zalaegerszegen, aki bizonyos okok miatt háttérbe vonult, vagy szorult. Pedig tudna segíteni. Meg kell őket keresni!
- Mikor kezdődik a konkrét munka?
- Már megkezdődtek az egyeztetések.
Technikai vezetőként dolgozik tovább a klubnál Dézsi Attila is, de ő elsősorban az utánpótlás ilyen típusú feladataiért felel majd.
A klub gazdasági igazgatója Varga Miklós lesz. Lendvai Miklós helyett más vezetőedzője lesz a csapatnak a következő szezontól, ő az utánpótlást igazgatja majd.
Hajrá ZTE!