Statisztika – így teljesítettek játékosaink ősszel

2016.12.15 21:56

Visszapillantó II. rész / Szappanos játszotta a legtöbbet, Bobál rúgta a legtöbb gólt, Jakab adta a legtöbb gólpasszt                                      

Visszapillantó sorozatunk második részében felnőtt csapatunk játékosainak statisztikai mutatóit vesszük figyelembe, ezáltal próbálunk egyfajta tükröt mutatni olvasóinknak a futballisták teljesítményét illetően.

Mint ismeretes, az előrehozott tavaszi fordulóval együtt 20 bajnoki mérkőzést játszott le csapatunk 2016. július 31. óta, amely igazából 20 és fél, hiszen a Cegléd ellen egy félidőt „feleslegesen” játszottak le, mivel a világítás hiányában a félidőben félbeszakadt a meccs.  Keretünkből egyedül a kapus Szappanos Péter mondhatja el magáról, hogy az ősszel a pályán tölthető összes percet ott töltötte, a cserekapus Fadgyas Tamás csak a Magyar Kupa találkozókon kapott lehetőséget. A legtöbb meccset játszók listáján a 20 meccses Forgács András a második, míg Patvaros Zsolt szintén 20 mérkőzéssel a lábában (18-szor kezdő, 2-szer csere) a harmadik. Deutsch és Babati 19, Króner pedig 18 alkalommal lépett pályára a szezon eddigi részében. Csereként legtöbbször Gottfried Dániel állt be (7-szer), ő azonban fiatal kora ellenére 8-szor a kezdő sípszótól a pályán lehetett. A sárga lapokat tekintve Nagy Tamás és Deutsch a „legszorgosabb”, hiszen mindketten hatnál járnak, de négy sárgás, így veszélyeztetett Patvaros, Babati, Jakab, Daru, Gottfried és Forgács is. A bajnokság összes csapatát vizsgálva egyébként már három futballistának sikerült 10-10 lapot begyűjtenie. A kiállítás sorsára mindössze Villám Balázs jutott (kétszer), de mivel szabadlistára került, jó eséllyel a kozármislenyi kiállításáért kapott kétmeccses eltiltás második mérkőzését már nem nálunk tölti le. Amit talán legtöbben tudnak, hogy a nyáron kölcsönbe érkezett Bobál Gergely az őszi házi gólkirályunk, aki hat találata mellé két gólpasszt is adott (utóbbi „műfajban” Jakab vezet néggyel). Babati 5, Jakab 4, Forgács és Daru 3-3 gólos, huszonhárom mezőnyjátékosunk közül (ebbe beletartozik a közben távozó, illetve kölcsönbe Hévízre igazoló Városi és Fujsz is) tizenhárman találtak be a bajnokság őszi idényében. A ZTE FC-ben nyolc fiatalszabálynak megfelelő játékos lépett pályára ősszel (ez a 1996. január 1. után születetteket jelenti, nevezetesen: Bedi, Ekker, Gottfried, Hegedűs, Kretz, Ágoston, Végh, Fujsz). Osztályozásunkon (amelyről részletes kimutatást az előző szezonhoz hasonlóan majd az idény végén közlünk) Forgács András vezet, aki négy hazai bajnokin is a legjobbnak bizonyult (igaz, volt, hogy csak holtversenyben). Patvaros és Kretz három-három alkalommal „győzött”. A 8 győzelmével, 6 döntetlenjével és 6 vereségével a tabella 9. helyén álló csapatunk 22,1 év átlagéletkorával a legfiatalabb a másodosztály mezőnyében.

Játékosaink egyéni statisztikai mutatóit honlapunkon tekinthetik meg ide kattintva!

Holnap elemző rovatunk jelentkezik, míg szombaton egy hosszú értékelő interjút olvashatnak Ágoston Zoltán vezérigazgatóval a ztefc.webnode.hu-n.

Hajrá ZTE!