Részletes beszámoló az új év első edzéséről
26 játékos jelentkezett ma edzésre / Egy hónap után dolgozott együtt a társaság
A téli felkészülés a mai napon kezdődött meg a ZTE FC-nél. Az edzés előtt Végh Gábor tulajdonos úr beszélt a játékosoknak arról, mit vár el tőlük a vezetés. A tréning körülbelül 15 órakor vette kezdetét, és két órán keresztül tartott a stadion mögötti műfüves edzőpályán. A pályán edzhetett Vittman Ádám, aki már teljesen felépült sérüléséből, fájdalmat nem érez. Szintén végig a csapattal edzett Marcus Vinicius „Tanque”, akinek a hosszú kihagyás miatt erőnléti problémái lehetnek még. Polareczki Roland és Skriba Máté is a csapattal edzett, ők nem a ZTE futballistái. Skriba próbázni jött Egerszegre, Polareczkinek pedig edzéslehetőséget biztosít a klub. Melczer Vilmos is megjelent a pályán, ám az ő felépülése még várat magára, várhatóan még egy hónapig legalább maródi lesz. A fiatalok közül Baráth Martin bizonyíthatott a felnőtt csapatnál, de az ősszel is a nagycsapatnál készülő Tóth Benjamin, Pajor Imre, Hársfalvi András és Aranyos Mózes is az NB II-es együttessel készülhetett. Kovács György torokgyulladással és lázzal küzd(ött), ezért nem vehetett részt a mai edzésen – tudtuk meg a csapat masszőrétől, Molnár Lászlótól.
A ma edző 26 fős keret: Szappanos, Czirjék, Hársfalvi (kapusok), Forgács, Délczeg, Babati, Farkas, Pajor, Szöllősi, Bíró, Bailo, Szegleti, Króner, Tóth Benjamin, Aranyos, Károly, Kocsis, Vittman, Kovács Gergő, Simonfalvi, Skriba Máté, Fodor, Horváth Attila, Tanque, Baráth Martin, Polareczki Roland
A - Lendvai Miklós által vezényelt - tréning passzokkal kezdődött, majd jött a labda nélküli, később a labdás bemelegítés. Ezután kényszerítőket, támadásvezetést gyakoroltak a fiúk, eközben a kapusok külön edzettek Vlaszák Géza kapusedzővel. 16:15 után pedig játék következett, az edzői stáb három részre osztotta a csapatot, mindig egy pihent, a másik kettő játszott.
A 2015-ös év első edzéséről bő képgalériát készített a ztefc.webnode.hu stábja, amelyet IDE KATTINTVA tekinthetnek meg olvasóink.
A felkészülés során hétfőnként, keddenként, csütörtökönként és péntekenként 2-2, míg szerdánként és szombatonként 1-1 edzést vezényel a Lendvai Miklós vezette szakmai stáb.
Az első edzőmérkőzésre jövő szerdán 15:30-kor kerül sor Lendván, ahol az ősszel Bajnokok Ligájában szerepelt szlovén Maribor lesz az ellenfelünk.
A felkészülésben szerepel egy 6 napos soproni edzőtábor is.
Hajrá ZTE!