Részletes beszámoló a mai edzésről

2014.11.07 18:24

Képek facebook oldalunkon / Grbic keresztszalag-szakadást szenvedett                                                                                            

Utolsó tréningjét tartotta ma csapatunk a Balmazújváros elleni bajnoki előtt. Ezen 20 játékos vett részt (a kapusokat is beleszámítva). A pénteki edzésekre megszokott program volt most is, hiszen kényszerítő utáni beadások kapura lövése, valamint játék is volt ma. Denis Grbic keresztszalag-szakadást szenvedett a Vasas ellen, vagyis elképzelhető, hogy már az egész 2014/2015-ös szezonban nem léphet pályára. Grbicet meg kell operálni, ahogy Melczert is, akinek achilles problémái már jó ideje tartanak.  Melczer várhatóan januárra felépül. Vittman sem játszik már ősszel, bár ezt már tudjuk egy ideje, ő a Mezőkövesd ellen sérült meg. Tanque viszont már a csapattal edz, egy-egy feladat kivételével végig együtt tud edzeni társaival. Szöllősivel, Horváthtal és Délczeggel ezen a héten már minden rendben volt, játékra bevethetők holnap. Lesz még két hiányzó, ugyanis Forgács eltiltásából még két bajnoki meccs hátravan, Bíró András pedig az U19-es válogatottal készül az eb-selejtezőkre.

A ma edző játékosok: Czirjék, Szappanos (kapusok), Króner, Kovács G., Fodor, Forgács, Farkas, Kocsis, Aranyos, Tóth B., Horváth, Kovács Gy., Simonfalvi, Szegleti, Babati, Szöllősi, Károly, Bailo, Tanque, Délczeg

Az edzésről készült képeket a facebook.com/ztefc.webnode.hu oldalon láthatják!