Radványi Ádám bíráskodik majd a soproni mérkőzésen

2016.10.13 11:55
Szécsényi István és Király Zsolt lesz a két asszisztens / Honlapunk élőben közvetít Sopronból                                                            
Az MLSZ elkészítette a hétvégi játékvezető-küldést. E szerint csapatunk soproni összecsapását Radványi Ádám vezeti majd, akinek asszisztensei Szécsényi István és Király Zsolt lesznek, a tartalék-játékvezető feladatait pedig Berényi Tamás látja majd el. Ahogy már beharangoztuk, a találkozó helyszínről élő, rádiós formátumú közvetítéssel jelentkezik honlapunk, természetesen sok más információval együtt.
Felhívjuk figyelmünket tegnap készített interjúinkra. Szakály Attilát itt, Deutsch Bencét pedig ide kattintva hallgathatják meg.

Hajrá ZTE!