Összegzés az NB II 15 csapatáról
A félév meglepetéscsapata a Budaörs volt / A Szeged is jól teljesített
A következő cikkünkben az NB II 15 csapatának (a ZTE FC nem lesz bent) összegezzük az őszi teljesítményét.
Budaörs (3. hely)
A Budaörs az NB III-ból idén nyáron került fel az NB II-be, s mindenki úgy tekintett rájuk, mint az egyik kiesőjelöltre. A második fordulóban, Zalaegerszegen játszott találkozójukon sem mutattak komolyabb ellenállást, ám később kiderült, milyen értékes is volt az a sikerünk. Miskei Attila gárdája „szárnyalásba” kezdett, szép számmal gyűjtötte a pontokat, egyértelműen az ősz meglepetéscsapatának benyomását keltve. Annak, hogy végül is nem feljutó helyen telelnek, nagyon örülünk, hiszen az utolsó fordulóban kikaptak, így a ZTE megelőzte őket, ám teljesítményük előtt le a kalappal. Véleményünk szerint a feljutás (elsőre) még nem elérhető számukra, de ha jó formájukat megtartják, az első négy-öt együttesbe simán bekerülhetnek a szezon végére.
Szeged (4. hely)
Nagyon jó őszi szezont futott a szegedi csapat. Szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az együttes, bár akadtak nagy vereségek is a csapatnál. Klausz László legénysége sok nagy csapat dolgát megnehezítette (például: ZTE, Gyirmót), de több pontot is szerezhettek volna a bajnokságban. Ha nagy változások nem történnek a csapatnál, akkor minden bizonnyal tavasszal is ilyen jól fognak szerepelni.
Gyirmót (1. hely)
Szinte tökéletes félév van a Gyirmót háta mögött. Első helyen vezetik a tabellát, 7 ponttal megelőzik a 3. helyen álló Budaörs csapatát. Az új stadionban csupán egyszer nem tudott nyerni az együttes, pont a ZTE-vel játszottak 1-1-es döntetlent. Azért akadtak itt is nagy zakók, mint például Budaörsön 4-1-es vereségbe szaladt bele a csapat. Amin még kell csiszolni a Gyirmót csapatának, az a góllövés. Igaz, hogy vezetik a tabellát, de 24 gólt rúgtak 15 meccs alatt, ami nem rossz, de lehetne jobb is. Góllövésben olyan csapatok előzik meg a Gyirmótot, mint például a Kisvárda, de a 7. helyen álló Csákvárnak is 25 gólja van.
Mezőkövesd (5. hely)
Nem ilyen 15 meccsről álmodtak a mezőkövesdiek. Ennyi mérkőzés után már a feljutást érő helyen akartak telelni a kövesdiek. Az utolsó öt mérkőzéséből három pontot (3 döntetlen) gyűjtött a csapat. Tíz ponttal vannak lemaradva az első helytől és néggyel a második helytől, tehát nem reménytelen a helyzetük. Azért ne csak a negatívumokat mondjuk el az együttesről, jöjjenek a pozitívumok. Megverték a jó csapatok közül a ZTE FC-t, a Szegedet. 21 gólt lőttek, ami egy 5. helyen álló csapattól nem rossz az NB II-ben.
Kisvárda 6. (hely)
A másik újonc csapat a 6. helyen telel majd, ami nem rossz. Rengeteg csapat dolgát megnehezítette ez az együttes. Soós Imre csapatának az idén nem lesznek kiesési gondjai. A bajnokságban ők rúgták a legtöbb gólt, szám szerint 29-et és 20 gólt kaptak. A csapatnak azért voltak rossz meccsei is, de a legtöbb az jó volt. Öt ponttal vannak csak lemaradva a feljutást érő helytől, bár szerintünk nem a feljutásért harcolnak. A tavasszal majd számolni kell a Kisvárdával is. Bármikor bárki dolgát megtudják nehezíteni.
Csákvár (7. hely)
Jó helyen zárt a csapat, ahhoz képest, hogy tavaly kiesési gondjai voltak az együttesnek. Emlékezzünk csak vissza, hogy hogyan is kezdték a bajnokságot: 3 meccs, 9 pont. Aztán a jó kezdés után egy hosszan tartó hullámvölgy következett, de a bajnokság végén megint összekapta magát a csapat. Sok gólt lőttek (25-öt). Kíváncsian várom, hogy hogyan fog teljesíteni a csapat a következő 15 meccsen.
Dunaújváros (8. hely)
Tavaly még az NB I-ben szerepeltek, de kiestek. A félévet nézve, lehetne jobb is. A 15 meccsből 5-ször nyertek, ami nagyon kevés egy ilyen kerettel. Artner Tamás is csalódott lehet egy ilyen félszezon után. A feljutást érő helyhez kell mindösszesen 6 pont, ami nem sok, ahhoz képest, hogy a 8. helyen állnak, de lehetne jobb is és ezt a Dunaújváros játékosai is tudják. Azért a csapatra nézve mindenképpen pozitív, hogy csak 21 gólt kaptak.
Szolnok (9. hely)
A Szolnok csapatáról sokat nem kell írni, mert elég elolvasni a Csákvárról írt szövegünket. A szolnoki csapat szinte ugyanúgy teljesített a bajnokságban, mint a Csákvár. Az első három meccséből 9 pontot szerzett az együttes és utána jött egy hosszabb hullámvölgy, majd a bajnokság végén megint összekapta magát a szolnoki gárda. A csapat 15 találkozó alatt 20 pontot szerzett, a Csákvár 21-et. Tehát nagyon egyformán teljesít a két csapat.
Balmazújváros (10. hely)
Jól kezdett a csapat, de leengedett. 5 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség a mérleg a Balmazújvárosnak, ami nem rossz, főleg, hogy tavaly majdnem kiesett a csapat. 20 pontot gyűjtött Feczkó Tamás csapata.
Sopron (11. hely)
Sokáig még a kieső helyen is tanyázott az együttes. Nem ilyen félszezont képzelt el a csapat, bár rengeteg fiatal játszik most Sopronban. Azért egy Mezőkövesddel leikszeltek és egy Szegedet megvertek a jó csapatok közül. Nyolc vereség van a soproni csapatnak a háta mögött, ami nagyon sok. Tavasszal lehetőségük lesz a javításra.
Siófok (12. hely)
Hasonlóan teljesít a siófoki gárda, mint tavaly. Ötször győztek és abban az ötben benne van a ZTE is sajnos. A Balaton-parti együttes olyan csapatokat vert meg, mint például a Mezőkövesd és a ZTE. A jó csapatok legyőzése ellenére szerepelhetett volna jobban is a csapat. Három pontra vannak a kieső helytől. A 20 bekapott gól mellé 19-et rúgtak. A bennmaradáshoz várhatóan nem lesz elég ez a teljesítmény.
Szigetszentmiklós (13. hely)
Ez nem a Szigetszentmiklós szezonja eddig. A csapatnál edzőváltás is történt évközben, Horváth Ferenc helyett Vágó Attila érkezett. Rosszul kezdte a csapat az évet, majd az őszi szezon közepétől kezdte el igazából a pontokat gyűjtögetni. Sok gólt kaptak, szám szerint 28-at, de a 13. hely ellenére 22-őt rúgtak. 18 pontja van a csapatnak. Ennél sokkal több kell majd tavasszal.
Ajka (14. hely)
Rendesen szenvednek a bajnokságban. 4-szer győztek csak az őszi szezonban és 7-szer hagyták el vesztesen a pályát. Volt egy 5-0-s győzelmük a Szeged ellen, de ezen kívül nem sok jót tudnak felmutatni. Bár a 14. hely idén még bennmaradást ér, igenycsak veszélyben van másodosztályú tagságuk.
Vác (15. hely)
Ha úgy teljesítenek, mint az utolsó 5 mérkőzésükön, akkor van esélyük a bennmaradásra. A csapat a 7. fordulóban szerezte meg az első pontjait az NB II-ben, akkor 1-0-ra nyertek a Szolnok ellen. 12 pontot szereztek és kettő győzelem a lemaradásuk a 13.-al szemben. A 15. hely ellenére azért az pozitívum, hogy csak 21 gólt kaptak. Még nem reménytelen a helyzetük.
Soroksár (16. hely)
Ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint a Vác csapata. 2 győzelem, 6 döntetlen és 7 vereség szerepel a nevük mellett. Azért itt is pozitívum az, hogy kevés gólt kaptak sereghajtóként, szám szerint 20-at. Sok olyan meccset játszottak, amikor megnehezítették az ellenfél dolgát, de nem tudtak pontot szerezni. Lucsánszky Tamás vezetőedző képes arra, hogy benntartsa a Soroksár csapatát.