NK Maribor - ZTE FC 4-0 (1-0)

2015.01.14 19:54

Mindenki pályára lépett / Félidőben egy gól volt a különbség                                                                                                          

Csapatunk lejátszotta a téli felkészülés első felkészülési találkozóját. A ZTE FC azzal a Mariborral találkozott, akik a Bajnokok Ligájában ősszel szerepeltek. A találkozót Lendván rendezték. A mérkőzést 4-0-ra nyerte a Maribor Vrsic, Volas, Sirk és Ibraimi góljainak köszönhetően, de semmiképpen sem szabad ebből a meccsből messzemenő következtetéseket levonni, mert egyrészt kifejezetten erős volt az ellenfél, másrészt játékban nem teljesített rosszul csapatunk.

ZTE FC: Szappanos (Czirjék) – Króner (Simonfalvi), Kovács G. (Fényes Szabolcs) , Császár Attila (Forgács), Kocsis  (Fodor)- Németh Erik (Horváth A.)- Bailo (Babati), Szegleti (Szakály A.), Skriba (Szöllősi), Károly (Tóth L.)- Délczeg (Vittman; Bíró)

Lendvai Miklós vezetőedző a Zalai Hírlapnak így értékelt a találkozó után:

-          Pozitív az összkép, amit szerettem volna látni, azt vissza is kaptam. A védekező játékunkkal elégedett vagyok, még a négy gól ellenére is, hiszen többször oldottuk meg jól a feladatunkat, mint ahányszor nem.

Hajrá ZTE!