Nagy lehetőség fiatal reménységünk előtt

2016.10.08 14:04

Csóka Dániel a Chelsea FC-nél bizonyíthat / Egy hetet tölt Angliában az utánpótlás-válogatott játékos                                                 

Nagy lehetőséget kapott utánpótlásunk tehetséges, 16 esztendős játékosa, Csóka Dániel. Az Angliában élcsapatnak számító Chelsea FC-nél egy hétig kapott edzési lehetőséget Dani, ez négy edzést és egy mérkőzést foglal magába. A védőposzton bevethető, 2000-es születésű tehetség az elmúlt időszakban alapembere lett az U 17-es válogatottnak, valamint a Chelsea FC-hez hasonlóan a Liverpool csapatának érdeklődését is felkeltette. A nyár folyamán néhány alkalommal a ZTE FC felnőtt csapatával is tréningezett, ezen kívül akadémiánk U 19-es és U 17-es együttesénél középső vagy bal oldali hátvédéként szerepel. A ZTE FC-ben több mint 300 NB I-es meccset játszó Csóka Zsolt fia április óta tagja a Szélesi Zoltán vezette korosztályos válogatottnak, most pedig remélhetőleg Angliában is megállja a helyét.

Sok sikert, Dani!

Hajrá ZTE!