Lombard Pápa FC - ZTE FC 2-1 (1-1)
A 91. percben kaptuk a vereséget jelentő gólt / Murai, Városi és Horváth Péter is pályán volt
A ZTE FC felnőtt csapata Pápán játszotta utolsó előtti edzőmérkőzését a téli felkészülés során.
A hideg időben zajló találkozót 2-1-re megnyerte a Pápa, viszont hozzá kell tenni, hogy a ZTE teljesen egyenrangú ellenfele volt az NB I-ben szereplő ellenfélnek.
A műfüves pályán zajló találkozón Király Botond szerzett vezetést a 10. percben a Pápának, nagyon szépen emelte át a játékszert Szappanos felett.
Sokat nem kellett várni a válaszra, Szakály szerzett labdát, tette tovább Babati Benjaminnak, aki szép találatot jegyzett, 1-1!
A második játékrészben is kiegyenlített küzdelem zajlott, a Pápa nem volt jobb, de egy szabadrúgással mégis. A 91. percben Csizmadia nagy szabadrúgásgólt vágott Hársfalvi kapujába, így kikapott csapatunk.
Ezeken a találkozókon nem az eredmény a legfontosabb, sokkal inkább a játék, ennek ellenére jót tenne a jövő szombati, hazai edzőmeccsen nyerni, hiszen ez eddig egy téli mérkőzésen sem sikerült.
Terveink szerint élőhangos közvetítést adunk arról a találkozóról, amelyet a Cakovec ellen játszunk.
ZTE FC: Szappanos (Hársfalvi, 60.)- Króner (Horváth A., 46.), Kovács G., Forgács, Fodor (Farkas, 46.)- Simonfalvi, Szakály (Szegleti, 55.)- Babati (Horváth P., 55.), Murai- Városi, Délczeg (Vittman, 46.)
Cserepad: Szöllősi
Hajrá ZTE!