Lendvai Miklós: -Kiegyensúlyozott teljesítményt várok
Nincs konkrét cél / Nehéz sorozat kezdődik
Lendvai Miklós, csapatunk vezetőedzője az Ajka elleni meccs előtt adott nyilatkozatot a Zalai Hírlapnak:
-Nem állunk jól, kellene még két hét, de ez van, hagyjuk is. Nincs konkrét cél megjelölve, ha nem jön közbe egy komolyabb sérüléshullám, akkor azt gondolom, nem kell azzal foglalkoznunk, hogy bent maradunk vagy sem. Én azt szeretném, hogy stabil, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk a tavasszal nagyobb kilengések nélkül. Ha ez sikerül, sok minden kisülhet, még bravúrok is, de pont most, a tavasz elején nagyon komoly sorozatba kezdünk, hiszen az Ajka, majd a Dunaújváros, a Békéscsaba, a Vasas és a Nyíregyháza lesz az ellenfél. Ezért is fontos, hogy mennyire ússzuk meg sérülések és eltiltások nélkül, hiszen a keret létszáma csökkent. Sok fiatalunk van, de vannak olyan posztok, amelyet most még nehéz lenne velük pótolni. Ám a cél az, hogy beépítsük őket.
Lendvai azt is elmondta: A kapus holnap Vlaszák Géza lesz, aki egyben a csapatkapitányi karszalagot is viseli majd.
-Az Ajka egy szervezett csapat, benne rutinos és fiatal játékosokkal. Mindenképpen fegyelmezettnek kell lennünk, alázatosnak, mert csak így tudunk eredményesek lenni. Azt gondolom, az ősszel tapasztalt egységünk a régi, ami nem bomlott meg, és ebből erőt is meríthetünk.
Hajrá ZTE!