Illene szépen búcsúzni a közönségtől - előzetes

2015.05.22 20:54

A nyolcadik helyezésől dönthet az Ajka elleni mérkőzés / Fodor és Farkas sérült, Délczeg, Simonfalvi és Króner játékra jelentkezik                      

Szombaton 19 órakor játssza utolsó hazai mérkőzését a szezonban a ZTE FC labdarúgócsapata. Ezt a felemásra sikerült szezont amennyire lehet, jól kéne lezárni, mind a miatt, mert a szurkolóktól győzelemmel illene búcsúzni, másrészt helyezésileg is van tétje a találkozónak, hiszen a ZTE és az Ajka is a nyolcadik helyre tör. Arról nem is beszélve, hogy matematikailag még egyik együttes sem biztosította be bennmaradását.

A két csapat szezonja hasonlóra sikerült, itt is, ott is volt edzőváltás bajnokság közben, ugyanannyi pontot gyűjtött mindkét gárda és Ajkán is 2-2-re végeztek ősszel. Akkor a 93. percben egyenlített az ajkai Szabó, és azon a mérkőzésen tért vissza kispadunkra Lendvai Miklós bajnokin (a hét közben már egy FTC elleni Liga Kupa meccsen is ő dirigálta a fiúkat).

Most is kiegyenlített találkozó várható, talán a hazai pálya szól a ZTE FC mellett. S nem elképzelhetetlen, hogy az fog dönteni, melyik csapat tud jobban küzdeni, vagy melyiknek lesz szerencséje. Ugyanis az időjárás csütörtök óta nem a futballnak kedvez, és várhatóan és holnap sem változik meg, sőt… Ennek ellenére a stadionban lesz a meccs, bár nagyon nincs miért félteni a gyepszőnyeget, ha a nyáron úgyis kicserélik.

Vendég oldalon nincs hiányzó, nálunk viszont Fodor és Farkas is maródi, azaz minden bizonnyal ismét a fiatal és tehetséges Bedi Bence lesz a balhátvéd. Simonfalvit Balmazújvárosban le kellett cserélni, Délczeg el sem utazott sérülés miatt, Króner pedig eltiltás miatt pihent. Nos, mindhárman játékra készek és a holnapi kezdőcsapatba várhatók.

Meglátogattuk az együttes péntek délutáni edzését, amelyen végig esett az eső, és amelyet a hátsó ketreces pályán rendeztek.

Az edzésen részt vevők névsora: Szappanos, Czirjék (kapusok), Simonfalvi, Daru, Bedi, Babati, Városi, Szakály, Kovács G., Kovács Gy., Pajor, Szegleti, Bíró,Szöllősi, Délczeg, Vittman, Forgács, Grbic, Melczer, Bailo, Króner, Murai

Az edzésről készült képek IDE KATTINTVA érhetők el!

Közvetítésünket holnap 18.50-től itt hallgathatják:

Hajrá ZTE!