Horváth Győző lehet a kapusedző
Június 23-án kezdődik a felkészülés / A jövő héten mutatják be a stábot
Információink szerint a következő szezonban Horváth Győző látja majd el a kapusedzői teendőket a ZTE FC-nél. Azt már korábban bejelentették, hogy Csank János másodedzője Csató Sándor lesz. Horváth Győző hosszú éveken át volt a felnőtt csapat kapusedzője, az elmúlt idényben az utánpótlás hálóőreivel foglalkozott. A teljes szakmai stábot jövő héten mutatják majd be sajtótájékoztató keretében.
További hír, hogy a felkészülés nem június 29-én, hanem 23-án kezdődik majd. Az első edzésre tehát június 23-án, kedden délelőtt kerül majd sor.
A játékoskeretet illetően Gyagya Attila eddig az egyetlen érkező, míg Farkas Norbert, Kovács György és Denis Grbic biztos távozó. Minkét oldalon lesznek még biztosan új nevek, az élő szerződéssel rendelkezők közül is lehet(nek) távozó(k).
Hajrá ZTE!