Holnap kezdődik a felkészülés
5 és fél hét áll Csank Jánosék rendelkezésére / A keret még biztosan változik
Holnap a ZTE FC megkezdi a felkészülést a 2015/2016-os bajnoki idényre. Csank Jánosnak 5 és fél hete van arra, hogy megfelelően felkészítse a csapatot a bajnoki rajtra, ami ezúttal viszonylag korán, augusztus 1-jén lesz.
A felkészülési mérkőzések programja még nem végleges, mint a mester kérdésünkre elmondta, NB II-es csapattal nem játsszunk majd, de biztosan ellenfél lesz az NB I-es Haladás, egy izraeli első ligás csapat, a Dinamo Zagreb U 21-es együttese, valamint az NB III-as Balatonfüred és Sárvár. Természetesen az első héten nem lesz még mérkőzés, a következő héten viszont már igen.
Gyagya Attila biztos érkező, elég hihetetlen, de a hírek szerint Fabio is a ZTE-vel kezdi a felkészülést.
A bajnokság maradt 16 csapatos, de a tizenhatodik kiléte még nem ismert. A feltöltési szabályok szerint az NB III legjobb másodikja (Putnok) jutna fel, de nekik nincs licencük, így az NB II legjobb kiesője (Siófok) tarthatná meg másodosztályú tagságát. A szövetség viszont még nem hozott hivatalos döntést ez ügyben.
A csapat első tréningjéről beszámolóval, képekkel és interjúval (interjúkkal) is jelentkezünk majd.
Hajrá ZTE!