Gyagya Attila: -Pontokat szeretnénk elhozni Budaörsről
„A Budaörs harmadik helyezése nem véletlen / A múlt heti mérkőzés több okból kifolyólag is nehéz volt”
Gyagya Attila tavaly nyáron érkezett csapatunkhoz, azóta gyakorlatilag kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból. Egy hete is végigjátszotta a Szigetszentmiklós elleni bajnokit. Hátvédünkkel a szombat délelőtti tréning után készítettünk interjút, melyben szó esett a bajnoki rajtról, a holnapi rangadóról és annak fontosságáról is.
- Először tekintsünk vissza a Szigetszentmiklós elleni mérkőzésre, ahol 3-0-ra sikerült nyerni. Hogy vélekedsz arról az összecsapásról?
- Elég nehéz mérkőzés volt. Egyrészt, az első mérkőzés sosem könnyű, másrészt elég nehéz volt az andráshidai pályán játszani. A talaj nem volt ideális, ez megnehezítette a dolgunkat, a Szigetszentmiklósnak pedig könnyebb volt ellenünk játszani. Kontrákra rendezkedtek be, volt is néhány veszélyes lehetőségük. Szerencsére még az első félidőben gólt tudtunk szerezni, ezáltal nekik is ki kellett jönniük, játszaniuk kellett, ezt pedig ki tudtuk használni.
- Holnap Budaörsre látogattok. Mit vársz attól a mérkőzéstől?
- Ez is egy nehéz meccs lesz, hiszen a Budaörs harmadik a táblázaton, ami nem véletlen, hiszen csomó mérkőzést bravúrral nyertek meg, például az előző fordulóban is 4-0-ra nyertek Balmazújvárosban. Mindenféleképpen rangadónak nevezhető mérkőzés lesz, de természetesen nem csak azt várom, hogy helytálljunk, hanem azt is, hogy - akár egy kis szerencsével – pontokat hozzunk el.
- Nem tudom, mennyire jár most a fejetekben, de olyan szempontból is nagyon fontos mérkőzés lesz, hogy a Budaörs egy ponttal van mögöttünk, a negyedik Szeged viszont már héttel, tehát egy győzelemmel sikerülne ellépnünk tőlük...
- Persze, hosszútávon minden pontnak van jelentősége, de nem szabad elfejteni, hogy ez is egy a sok mérkőzés közül. Nem lenne katasztrófa, ha nem tudnánk nyerni, de természetesen a győzelem lenne az ideális, amivel maradnánk a második helyen.
A mérkőzésről helyszíni, szöveges tudósítással jelentkezünk holnap koradélután. Hajrá ZTE!