Előzetes: ZTE FC - BFC Siófok
Bíró András eliltás miatt hiányzik / Ellenfelünk a kiesés ellen küzd
A ZTE FC ma délután 17 órától a stadionban tartotta holnapi mérkőzése előtti utolsó edzését. A Siófok ellen biztosan hiányozni fog Melczer Vilmos, Denis Grbic, Kovács Gergő és Bíró András. Bíró azért nem játszhat holnap, mert a tegnapi (egyébként 4-1-re megnyert) U 21-es bajnokin reklamálásért kiállították, és utánpótláskorú játékosokat csak időre lehet eltiltani, ami minden MLSZ által szervezett sporteseményre vonatkozik Vele kapcsolatban még nincs döntés, de ezt a mérkőzést automatikusan ki kell hagynia. A másik három fiú sérült, de Grbic az edzés nagy részét ma már társaival végezte.

A Siófok szebb napokat is megélt, jelenleg a kiesés ellen küzdenek. Csapatunk ősszel a Balaton-parti városban tv-s meccsen 2-2-re végzett. Most, két győzelem után önbizalomban nem lehet hiány, de ez persze nem elég. S Lendvai Miklós azt mondta, az első ötbe kerülés az cél, ehhez pedig a győzelem hazai pályán a Siófok ellen kötelező feladatnak tűnik...

Csapatunk jelenleg a 8. helyen áll, a siófokiak a 12.-en, ám előnyük mindössze 3 pont a kiesőhelytől. Kiélezett mérkőzésre lehet tehát számítani, reményeink szerint hazai győzelemmel.
További képek a mai tréningről a facebook.com/ztefc.webnode.hu oldalon.