Ellenfél-les XI.- Szolnoki MÁV

2013.08.03 17:41

Mostani száminkban a szolnoki focicsapattal foglalkozunk, akik osztálytársnak érkeznek a Keleti-csoportból.

Szolnoki MÁV FC magyar labdarúgóklub Szolnok városából, jelenleg az NB II-ben szerepel.

A csapatot 1910-ben alapították. A kezdeti évtizedek lassú fejlődése után sikerült 1937-ben a másodosztályba, majd a rákövetkező évben rögtön az első osztályba feljutnia. A csapat legnagyobb sikere az 1941-es Magyar Kupa megnyerése, a döntőben a Salgótarjáni BTC felett arattak 3–0-ás győzelmet. A klub a következő évben harmadik lett az NB I-ben, azonban a második világháború megtörte a fejlődés lendületét, és a csapat1948-ban szerepelt utoljára az első osztályban, ahol 9 év alatt 266 mérkőzést játszott, 108 győzelme mellé 54 döntetlent és 135 vereséget szerezve, 567:635-ös összesített gólarány mellett. Ezután többszöri névváltoztatás következett, majd stabil NB II-es szereplés, a klub csak néhány szezon során kényszerült a harmadosztályban játszani. 1979-ben egyesült a csapat a helyi rivális Szolnoki MTE-vel. 2009-2010-es NB II-es bajnokság keleti csoportjában első helyen végzett, így 62 év után újra az NB I-ben szerepelhet (wikipédia)

A kék-fehér klub 23 játékosa gőzerővel készül az egycsoportos NBII-re.

Legközelebb szerdán várjuk Önöket ellenfél-lessel.