A 2010/11-es bajnokságban remek őszt produkált a Brekk János irányította együttes, hiszen az őszi szezon zárásakor hét ponttal állt a mezőny másodikja, a Mezőkövesd előtt, ráadásul az utolsó hét meccsen gólt sem kapva huszonegy pontot szerzett. Így aztán, ha a 2011-es esztendő elején a naptárába pillantott a Szpari szurkoló ,akkor mi másban reménykedhetett, mint abban, hogy a második félév legnagyobb durranása a Nyíregyháza Spartacus feljutása lesz. Ehhez az őszi szezon végén még minden, de legfőképpen a fő rivális Diósgyőrrel szemben meglévő hétpontos előny, adva volt. Aztán az áprilist már úgy kezdte az NB II-es társaság, hogy három pontra olvadt az a bizonyos előny, a hónap végén pedig már a miskolciak nézhettek le a tabella tetejéről. Elúszott az elsőség, a békéscsabai kisiklást még jóvá tehette volna azzal a Szpari, ha nyolcezer néző előtt hazai pályán legyőzi a fő és ősi riválist, ehelyett a DVTK 3–2-re nyert a Városi Stadionban, és gyakorlatilag eldöntötte a bajnoki cím sorsát. Minden, ami utána jött (Brekk János vezetőedző távozása, idegenbeli vereségek és magabiztos hazai győzelmek), már nem osztott-nem szorzott, sőt, a csapat még az ezüstérmet is elvesztette a zárófordulóban elszenvedett kazincbarcikai vereséggel. A bajnokság végén pedig szétszéledt a csapat, Sziky Gyula tulajdonos helyébe Faragó Attila, a fővárosi Híd Akvizíciós Zrt. első embere került.
A 2011/12-es bajnoki esztendő első felvonása sötét fejezetként íródott be a Nyíregyháza Spartacus történetébe. A főtulajdonos Faragó Attila három esztendőre vállalta a klub stabil működtetését, ám hamar kiderült, hogy ez nem így van. Már az első havi juttatás is késett majd hónapról hónapra nőtt a tartozás a játékosok felé. A labdarúgók egy edzés helyett demonstrációval próbálták meg felhívni a figyelmet a helyzetre, ami nem változott. Így aztán az őszi szezont követően, a csapat mindössze tizenhat ponttal az NB II. Keleti-csoportjának a tizenkettedik helyén várta a folytatást. Aztán kiderült, hogy a bajnoki szünetben nem csak jó pár játékos távozott, hanem Gálhidi György edző is. Az idei tavaszt aztán végül Brekk János vezérletével vészelte át a csapat és remek tavaszi szezont (26 pontot szerezve) produkálva a hetedik helyen zárta a bajnokságot.
A klub történetének legújabb, remélhetőleg ismét sikereket hozó fejezete 2012 júniusban kezdőtt, ám az előzmények hónapokkal korábbra nyúltak vissza. Az önkormányzat már akkor érzékelte a problémákat, ezért a háttérben elkezdődtek a tárgyalások arról, hogy a tulajdonosi szerkezet változzon meg.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere akkor is elmondta, hogy egy tiszta, átlátható és korrekt viszonyok között működő klubot szeretnének. Faragó Attilával korában megszületett a szóbeli megállapodás, amely alapján végül nem kis jogi procedúrákat követően átadta a tulajdonosi jogot. Az új bajnoki szezont tehát új alapokon kezdhette meg az együttes. A klubot működtető gazdasági társaságnak egyelőre százszázalékban Révész Bálint a tulajdonos, ám a hamarosan realizálódó terv szerint ez a hányad 56 százalék lesz, 25+1 százalékkal a város fog bírni, míg Brekk Jánosé 20 százalék lesz.
A cél az, hogy a klub stabilan működjön, a csapat elsősorban megyebeli, nyíregyházi játékosokra, minél több tehetséges fiatalra épüljön. Ennek szellemében kezdődött el időben a felkészülés Brekk János szakmai igazgató irányításával, a csapat játékoskeret megerősödött, a Nyírsuli nevelte fiatalok mellet nyíregyházi kötődésű rutinosabb játékosok és korábban Nyíregyházán már szereplő, élvonalból visszatértek alkotják. Mindössze egy idegenlégiósa van a csapatnak, ám ő is játszott már a Spartacusban.A felkészülés jól sikerült, a csapat bizakodva vágott neki a bajnokságnak.
A Nyíregyháza Spartacus vezetősége: Révész Bálint tulajdonos, Sipos Zoltán ügyvezető, Magera Ildikó irodavezető és Szirtes Virág marketingvezető.
A szakmai stáb tagjai: Brekk János szakmai igazgató, Márton István pályaedző és technikai vezető, Téglási Gábor kapusedző, Zákány László masszőr, Zajcz István technikai munkatárs, dr Nagy Attila és dr. Sánta János orvosok.
A Spartacus, a Szpari nem csak a klubunk neve, egy fogalom is. Fogalom, amelyet a klub legkiválóbb játékosainak küzdeni tudása, fociismerete és fociszeretete alakított az elmúlt nyolcvan illetve húsz évben. A Szpari azokat a legendás focistákat, mestereket, vezetőket, szurkolókat is jelenti, akik klubunk színeiben küzdöttek-küzdenek a győzelemért vagy a lelátókon szurkoltak-szurkolnak a sikerért.
A nyíregyházi alakulat elérte az elmúlt szezonban a célját, a bennmaradást. A következő szezonban már céljuk, és versenyben is lehetnek a feljutásért vívott harcban, és megcsíphetik az 1.-2. helyet.
A következő ellenfél-les szombaton lesz! Tartsanak akkor is velünk!