Elemzés: tréningek az NB II-ben
Hatékonyság vagy célszerűség? / Hasznosak a tréningek?
Az NBII csapatait összehasonlító elemzősorozatom egy hét szünetre távozik, most egy más jellegű, ám továbbra is lényeges témát veszek elő: a tréningeket és azok hasznosságát elemzem. A beiktatott szünet lényege a változatosság biztosítása, illetve bizonyos csapatokról még nem szereztem elég információt, így ezért is kapott egy hét pihenőt a múlt heti téma.
Ám térjünk is a lényegre! A hazai csapatoknál, átlagosan, háromféle edzésformát különböztetnek meg. A technikai edzés az első és legnépszerűbb, amelyen a játékosok főleg a labdakezelést gyakorolják ívelgetések, passzok, lövések és előre begyakorolt játékelemek használatával. A második, kevésbé népszerű, az úgynevezett „erőnléti edzés”, ami többnyire futásból és néhány futógyakorlatból, valamint konditerem használatból áll. A harmadik edzésforma, amikor konkrétan meccset játszik a csapat önmaga, vagy a „B” (-U21, -U19, stb.) csapat ellen.
Az NB I-ben átlagosan napi két edzés van, egy délelőtti rövid (1-1,5 óra) és egy délutáni hosszabb (~2 óra) tréning.
Az általános hiba, ami előfordulhat egy csapat mindennapjaiban, az az, ha a heti edzésterv nem elég kidolgozott, vagy rossz elosztású. A másik, ha a tréninget nem megfelelő intenzitással, vagy gyenge hatékonysággal végzik.
Technikai tréning: főképpen labdás gyakorlatokból áll, amelyek azt a célt szolgálják, hogy fejlesszék a passzolási pontosságot és gyorsaságot, a lövések erejét és hatékonyságát, illetve a labdaátvétel készségét is a játékosok reflexeibe neveljék. Ez önmagában valóban nem hangzik rosszul, azonban… Ezt az eredményt csak megfelelő kivitelezéssel lehet hatékonyan végezni. Ugyanis az edzés lényege, hogy a meccsen könnyebben és hatékonyabban kezeljék a labdát a játékosok. A produktivitás elérése érdekében azonban a hozzáállás pragmatikusságán van mit javítani! A legtöbb edzésen ugyanis az edző túlterhelt, túl sok területre kell figyelnie, ami lássuk be, nem segíti elő az optimális edzéskörülményeket. A másik probléma, hogy a játékosok többnyire álldogálnak, vagy kocognak, ami megint csak nem célszerű, elvégre ha nem meccskörülmények között végzik az edzést, akkor a meccsen sem lesznek képesek úgy kivitelezni a feladatukat, mint ahogy az elvárható lenne. Ezen felül akkor a legjobb egy tréning, ha a fő célján kívül még más területeket is fejleszt. Például, ha a technikai edzéseket megfelelő intenzitással végeznék a játékosok, akkor azon felül, hogy a mozdulatok beidegződnének a reflexeikbe:
- javulna az erőnlétük;
- fejlődne a mentális reakcióidejük;
- fizikálisan gyorsabban tudnának reagálni;
- hatékonyabb megoldásokat, jobb döntéseket hoznának a pályán;
- lendületes játékra lennének képesek.
Lássuk be, hogy a fentiek alapjai a futballnak, tehát elméletileg egy professzionális focistának arra kellene törekednie, hogy ezeket a készségeket elérje és fejlessze.
Ezzel szemben, jól tudjuk, hogy nem ez történik. Személyen véleményem szerint, amennyiben a ZTE csapatánál jobban odafigyelnének az edzésprogramok helyes elvégzésére, a jelenlegi csapat edzettségi és technikai fejlődése négy-öt hónapon belül kiváló eredményeket produkálna.
Erőnléti edzés: Az erőnléti edzés lényege, hogy fejlessze a játékosok fizikai állóképességét és mentális kitartását, ezzel elérve, hogy a megfelelő produktivitás mellett legyenek képesek végigjátszani (!) a kilencven perces mérkőzést.
Ezt az eredményt a futógyakorlatokon túl, különféle edzői praktikákkal, ám legfőbbképpen a megfelelő hozzáállással lehetne elérni. Azonban, mint azt tudjuk, az NBII berkein belül ez sem működik megfelelően. Azon felül, hogy „erőnléti edzés” címszó alatt többnyire futás és felsőtesti erősítés zajlik, az sem a megfelelő mértékben. Az erőnléti edzés legfőbb része a felmérések elvégzése, ami alapján mérni lehet, hogy egy játékos önmagához és társaihoz képest mennyit fejlődött, avagy mennyire esett vissza. Érthető és logikus, hogy erre miért lenne szükség, ám az örök rejtély, hogy a legtöbb helyen ez miért nincs meg.
Köztudott, hogy két kört lekocogni a pálya körül még nem számít erőnléti edzésnek, vagy legalábbis az olyan ligákban nem, ahol a focit el is tudják adni. Az NBII berkein belül önmagában ennek az edzésformának a fejlesztésével ki lehetne vívni a feljutást, ha a jelenlegi keret összetételét nézzük, akkor is! Mivel a megfelelő erőnlét nem csak kitartást és megbízhatóságot, de önbizalmat ad, ezért a játék alapjául szolgáló tevékenységek között is elsődleges prioritást kellene, hogy élvezzen.
Az NBII-ben könnyen eldönthet egy meccset, hogy melyik csapat fárad el hamarabb. Úgy vélem, az nem is kérdés, hogy ez el is szokta dönteni a meccseket!
Az NBII mezőnyében gyakori edzésforma még, amikor mérkőzést játszik az „A” csapat, valamelyik alsóbb együttessel (tartalék, utánpótlás). Ez inkább taktikai edzés, amely az adott formáció és a kijelölt pozíciókhoz tartozó feladatkörök begyakorlását segíti elő. Természetesen ebből is ki lehetne, sőt, ki kellene hozni többet, például úgy, ha úgy állna hozzá mindkét fél, mint egy éles mérkőzéshez. Elvégre akkor nem csak a napi edzésmunka lenne meg, hanem annál sokkal több. Többek között:
- fejlődne a csapatmunka olyan mérkőzésen, ahol elfogadható az iram (ergo: valódi meccskörülmények)
- az edző könnyebben átültetné az elképzeléseit, kevesebbet kellene szenvednie azzal, hogy a hiányosságokra megoldást találjon
- eredményesebb lenne a csapat.
Összességében nézve, a fentiekből kiviláglik, hogy a futballban legalapvetőbb edzésformák és tevékenységek elvégzésével bizony lehetne kiemelkedő teljesítményt nyújtani.
Általános tévhit, hogy ez a játékosoknak nem éri meg. Valóban, motiválatlan, ambíciók nélküli játékosoknak tényleg nem. Azonban ha valaki komolyan gondolja a futballt – ami elvárható egy professzionális játékostól – akkor nem kellene, hogy a hozzáállás akadály legyen.
Az edzésmunka fontos, rendkívül lényeges. Ám csak abban az esetben eredményes, ha a megfelelő hatékonysággal van elvégezve. A kérdés, hogy jelenleg miért nem így van az NBII nagyobb hányadában?
Hajrá ZTE!
H. E.