Elemzés: NBII-es játékfelfogások I. rész

Taktikák és megvalósításuk / A taktikai fogások az NBII-ben                                                

Akárcsak két hete, úgy most is egy hetes kihagyással jelentkezik az Elemzés rovat, újfent kettő cikkel, melyeknek a témája nagyon szorosan összefügg egymással. Nem is olyan régen az NBII sajátosságai voltak elemezve, most azonban az a három típusú játékfelfogás kerül górcső alá, melyeket az NBII-ben próbálnak kivitelezni a csapatok. Ez három különböző cikket jelent.

A mai első cikk témája, a játéktördelős futball, amely a szurkolók körében ugyan nem túl népszerű, a csapatok körében viszont annál inkább. Nos, nézzük meg miért van ez így.

A játéktördelés, mint taktika nem igényel sem támadó, sem védekező felfogást, ugyanis nem célja egyik véglet elérése sem. A játéktördelés egyetlen célja, hogy az ellenfél ne tudjon kibontakozni, ne tudja véghezvinni azokat a taktikai elemeket, amelyek a győzelmüket jelenthetnék. Ha nagyon be kellene skatulyázni, akkor védekező szellemű taktikának nevezném, de nem szívesen. Ugyanis ez a fajta felfogás nem igényli a kontratámadásokat. A játék lerombolásán keresztül, az ellenfél destruktív szétzilálásán át akarja elérni az áhított győzelmet – vagy gyakrabban a döntetlent.  

Ez a fajta játékstílus nem kifejezetten élvezetes, ugyanis a legkevésbé sem látványos. Rengeteg szabálytalanság, szabadrúgás és bírói intézkedés jellemzi. Inkább egyfajta mentális harc zajlik ilyenkor a pályán, mert ebben a stílusban futballozó csapatok nem kifejezetten arra játszanak, hogy megszerezzék a diadalt, hanem arra, hogy az ellenfél ne nyerjen. Ez pedig azt eredményezi, hogy a csapat nem sikerorientált, egyértelműen nem az esélyes gárda. Hosszú távon, éppen a fentiek miatt nem érdemes így játszani, mert megragad az a mentális görcs, ami miatt a játékosok tulajdonképpen nem is futballoznak, hanem rombolnak a pályán, viszont így győzelmet kicsikarni nagyon nehéz.  Tehát, ha egy csapat hosszú távon használja ezt a taktikát, akkor gyakorlatilag önmagát löki a mélybe.

Ellenben rövid távon, egy-egy meccsre bevetve, nagyon tanulságos lecke lehet, ráadásul eredményes is, ha mint taktikai húzás, váratlan. Ennek ellenére ez nem az a fajta taktika, amellyel a csapatok beírják magukat a futball nagykönyvébe, mert mint arról szó volt, nem csak az ellenfél játékát rombolja le, hanem a játéktördelést alkalmazó csapat önbizalmát, kohézióját és a futballról alkotott képét is. Nagyon veszélyes ebben a felfogásban játszani. Felmerül a kérdés, miért alkalmazza mégis oly’ sok gárda?

Nos, a konklúzió egyszerű:

1.)    Nem kellenek hozzá technikailag képzett játékosok,

2.)    Nem kellenek hozzá mentálisan erős játékosok, avagy vezéregyéniségek,

3.)    Kombinatív játékot játszó csapatok ellen eredményes is lehet,

4.)    Nem kell hozzá nagy taktikai felkészültség, egyszerű játékelemeket igényel,

5.)    A kiesés elkerüléséhez a legtöbb esetben elég,

A végső konklúzió tehát arra a kérdésre, hogy miért használja mégis oly sok csapat ezt a felfogást: mert költséghatékony.

Elvégre:

1.)    Elég olcsóbb, gyengébb képességű játékosokat igazolni,

2.)    Nem kell hozzá túlságosan drága, vagy nagy létszámú szakmai stáb

3.)    Néha el lehet érni így is egy-egy bravúrt.

Összességében tehát kijelenthető, hogy ideiglenes, meglepetés taktikaként kifejezetten beválhat egy-egy meccsen, azonban hosszútávon nem lehet eredményes ez a játékfelfogás – viszont „olcsó”.

Hajrá ZTE!

H.E.