Együttműködés a ZTE és a Keszthely utànpótlása között

2014.01.11 15:54

A ZTE edzői segítenek a Keszthelynek, onnan Egerszegre jönnek a tehetséges gyerekek                                                                               

Olyan együttműködési szerződést kötött egymással a ZTE és a Keszthely utánpótlása, hogy az egerszegi edzők időnként tartanak edzést a keszthelyikeknek, cserébe a tehetségesebb keszthelyiek a ZTE FC utánpótlásàhoz jöhetnek. Az ötletgazda Fejérvári Ferenc: -Mi utánpótlás-nevelő klub vagyunk jelenleg, a ZTE pedig egy patinás egyesület, és a legtehetségesebb gyerekeinket szeretnénk hozzájuk irányítani, amiben segíthet a mostani együttműködés - – A keszthelyi és az egerszegi futball kapcsolata a múltban is szoros volt, és reméljük, hogy a jövőben lesz majd a ZTE felnőtt csapatában tőlünk indult játékos. A mostani egyezség szerint hozzánk jönnek az egerszegi edzők, tőlünk pedig mennek havi rendszerességgel ügyes gyerekek a megyeszékhelyre edzeni. Azt gondolom, hogy ez motivációt is ad majd a legtehetségesebb, legszorgalmasabb és legkitartóbb játékosainknak. Továbbmenve: nem vagyunk látnokok, hogy 13 éves fiatalok esetében megállapítsuk, mire lesznek képesek 4-5 év múlva. Ha most nem is annyira ügyes valaki, mint esetenként egy-egy társa, de szorgalma, fejlődése akár robbanásszerű változást is hozhat számára. Azt szeretnénk tehát, hogy ők se vesszenek el, és legyen előttük egy lehetőség, hogy egy lépcsőfokot előbbre juthatnak. Akár azzal, hogy bekerülnek a ZTE valamelyik korosztályos együttesébe. Az eddigiek alapján azt látom, hogy a gyerekek élvezik, amikor egy-egy alkalommal nem a megszokott edző tartja a tréninget, és igyekszik mindenki még nagyobb lelkesedéssel edzeni.
Kovács Làszló, a ZTE akadémia szakmai igazgatója: –-Az ötlet jó és nagyon örülünk neki, hogy létrejött az egyezség. Mi, egerszegi edzők havi rendszerességgel veszünk majd részt a Keszthelyi Haladás 7-13 éveseinek gyakorlásain. A sportág népszerűsítése is fontos feladat, szeretnénk, ha olyan kapcsolat alakulna ki a Balaton-partiakkal, amivel a helyi futballélet is gazdagodhat. Eddig már két alkalommal tartottunk edzést a Haladásnál, és úgy látjuk, hogy a gyerekek és az itteni edzők is vevők erre a fajta kapcsolatra. Aki pedig tehetséges és szeretne a ZTE-ben futballozni, mi szívesen várjuk, és lehetőséget is adunk erre a keszthelyieknek.
Az interjúkat a Zalai Hírlap készítette.
Hajrá ZTE FC!