Bejelentette a stadionavató időpontját a ZTE, holnap visszavágó Újpesten - aktualitások
Újabb mérkőzésünket közvetíti a tv, változik az időpontja is / Még ma estig osztályozhatnak
Bejelentette a stadionavató időpontját a ZTE FC. A klub tájékoztatása szerint a megújult ZTE Aréna hivatalos átadóünnepségére március 25-én, szombaton kerül sor, amikor egy három csapatos minitorna (a ZTE, a DAC és a Sturm Graz részvételével) mellett további színes programokkal várják az érdeklődőket. A részletekről később adnak tájékoztatást.
Holnap az Újpest elleni Magyar Kupa visszavágón lép pályára csapatunk. A Szusza Ferenc Stadionban 18 órai kezdettel kezdődő összecsapáson a 4-1-es hátrány miatt elképzelhető, hogy a bajnokságban kevesebb lehetőséget kapó és sérülésből felépülő játékosok kapnak több szerepet.
Újabb bajnoki mérkőzésünket tűzte műsorára az M4 Sport. Az állami sportcsatornán a március 19-i, Balmazújváros elleni hazai meccsünket láthatják majd, amelynek kezdési időpontja így 17-ről 13 órára módosult.
Felhívjuk figyelmüket, hogy 2017 első játékos osztályozásában ma 20 óráig várjuk szavazataikat. Minden, legalább fél órát pályán töltő játékosunkat osztályozhatják ötös skálán, az osztályozási iránymutatót a Játékos osztályozás menüpontban olvashatják. A végleges értékek a szokásos módon kerülnek kiszámításra.
Hajrá ZTE!