Az „őszzáró” is élőben honlapunkon

2016.12.08 21:30

Kovács Gergely vezeti a Mosonmagyaróvár elleni bajnokit vasárnap / Az évben utoljára megjelenik az Aréna Magazin is                                       

Együttesünk vasárnap a tavaszról előrehozott, 20. fordulóban a tabellán egy ponttal előttünk álló Mosonmagyaróvárt fogadja. Győzelmünk esetén hatodikként telelnénk, viszont ha kikapunk, akár a tizenegyedik helyig is visszacsúszhatunk. Már csak a július 31-i vereség miatt is vissza kéne vágni a mosoniaknak, remélhetőleg az ősz utolsó meccsén szép számú közönség előtt. Aki azonban nem tudja a helyszínen megtekinteni az összecsapást, semmiről sem marad le, hiszen honlapunkon 14.55-től élő, rádiós közvetítést adunk a történésekről. A találkozóra kilátogatók 2016-ban utoljára kaphatják kézhez az Aréna Magazint, melyben több érdekes témáról olvashatnak. A mérkőzés játékvezetője Kovács Gergely lesz, az asszisztensek Kis Zoltán és Aradi József, a tartalék-játékvezető pedig Barna Gábor. 

Hajrá ZTE!