A képlet nem változott - felvezető
A tabella 9. helyén álló, tavasszal gyengélkedő Szeged érkezik a ZTE Arénába / Króner eltiltását tölti, Nagy Tamás játéka kérdéses
Egy középcsapat elleni mérkőzés következik a ZTE FC számára, amelyre az elmúlt két meccs után nem tudunk mit mondani: a Csákvártól sima vereség, a Gyirmóttal szemben magabiztos győzelem, azaz ne is az ellenfél helyezésével foglalkozzunk. Arról ugyanis elég annyit írni, hogy 34 ponttal a 9. helyen állnak, pontjaik nagy részét ősszel gyűjtötték, hiszen tavasszal 3 győzelem, 2 döntetlen és 6 vereség a mérlegük, ami csak 11 bajnoki pontot eredményezett.
S ha már itt tartunk, a mieink 18-at kaptak ebben a félszezonban a 6 győzelemért (és 5 vereségért). Az önbizalommal ezúttal nem lehet baj, a listavezető elleni 3-0 minden bizonnyal jót tett a játékosok lelkének. Ellenfelünk is sikeres bajnoki után érkezik, ők a Balmazújvárost verték 2-1-re sorozatban 3 vereség után.
Klausz László gárdája felszabadultan játszhat, hiszen a bennmaradása nincs veszélyben, sikerei esetén pedig maximum két helyet léphet előre a hátralevő fordulókban. Holnapi vetélytársunk játékosai elosztják a gólokat egymás között: a 8 gólos Germán Tamásra kell legjobban odafigyelni, viszont az 5 gólos Szabó Péterrel, illetve a 4 találatos Király Patrik, Tóth Gábor, Geiger Norbert hármassal is vigyázni kell majd. Nálunk a góllövőlistát 16 találattal vezető Darut a 6 gólos Városi követi a házi góllövőlistán, Wittrédi 5, Babati négy gólt jegyez a 2015/16-os idényben.
A még mindössze öt éves „saját” történelmet maga mögött tudó Szeged 2011 Grosics Akadémia otthonában, Gyulán elvérzett ősszel csapatunk: egy-egy gól a két félidőben, Szabó Péter és Tóth Gábor döntött a hazaiak javára. Akkori kezdőcsapatunkból az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó Nagy Tamás játéka kérdéses, de Szalkai „helyén” is megragad várhatóan a múlt héten stabil teljesítményt nyújtó Bedi Bence.
Hiányzónk azonban mindenképpen lesz, Króner Martin múltkori piros lapjáért kapott egy meccses eltiltását holnap tölti majd le.
S a képlet mondhatni nem változott, egyszerű: győzelmünk esetén magunk mögött tartanánk a legnagyobb rivális Mezőkövesdet, akik velünk egy időben fogadják a Szigetszentmiklóst. És mint tudjuk, az NB II-ből a Gyirmóton és rajtunk kívül csak a borsodiaknak van meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licence.
A ZTE FC várható kezdő tizenegye: Szappanos – Simonfalvi, Gyagya, Forgács, Bedi – Patvaros, Koller – Babati, Wittrédi, Városi – Daru
Az összecsapás 19 órakor kezdődik a ZTE Arénában, honlapunkon és facebook oldalunkon is hallgatható rádiós közvetítéssel számolunk be élőben a történésekről.
Hajrá ZTE!