Játékos osztályozás 2016/2017

Honlapunk olvasóinak a 2015/2016-os szezonban minden hazai meccs után lehetősége lesz értékelni futballistáink teljesítményét.

1-5-ig lehet osztályzatot adni minden olyan játékosunkra, aki kezdőként vagy csereként legalább 30 percig pályán volt. Útmutató az osztályozáshoz:

5-ös: Az NB I színvonalát is jócskán megütő, másodosztályú szintén kiemelkedő teljesítmény.
4-es: NB II-es szinten az átlagnál jobb teljesítmény.
3-as: A másodosztályban közepesnek számító teljesítmény.
2-es: Kevés szerepet vállaló, szinte észrevehetetlen játék.
1-es: Értékelhetetlen teljesítmény, a játékos kizárólag hátráltatta a csapatát.

Minden hazai mérkőzés után jelezzük, meddig lehet értékelni a játékosok adott találkozón mutatott teljesítményét.

Minden játékosnál a szurkolói szavazatok átlaga lesz a szurkolói értékelés, míg honlapunk szerkesztői is adnak egy osztályzatot, ami a szerkesztői értékelés lesz. A kettő átlaga (tizedekre kerekítve) lesz a játékos osztályzata.

A 30 percnél kevesebbet pályán lévőket nem lehet értékelni. A kiállítottak esetében nincs levonás az osztályzatból, mindenki azt is beleszámítva értékeljen!

 

Játékos osztályozás

ZTE FC - Békéscsaba 2016/17

2016.10.22 17:50
Szavazási határidő: hétfő 17.00 Lezárva! Eredmények: https://ztefc.webnode.hu/news/kretz-balint-volt-a-bekescsaba-elleni-derbi-embere-osztalyozas-eredmenyek/

ZTE FC - Kisvárda Master Good 2016/17

2016.10.02 14:36
Szavazási határidő: kedd 20.00 Lezárva! Eredmények: https://ztefc.webnode.hu/news/lezartuk-a-kisvarda-elleni-osztalyozast-eredmenyek/

ZTE FC - Szolnoki MÁV FC 2016/17

2016.09.18 18:50
Határidő: kedd 20.00 Lezárva! Az eredményekről itt olvashatnak: https://ztefc.webnode.hu/news/patvarose-a-legjobb-ertekeles-a-szolnok-ellen/

ZTE FC - Budaörs 2016/17

2016.09.11 17:51
Határidő: kedd 20.00 A szavazást lezártuk! Eredmények itt: https://ztefc.webnode.hu/news/patvaros-kretz-es-forgacs-az-elen-osztalyozasunkon/

ZTE FC - Cegléd 2016/17

2016.09.01 18:33
Határidő: szombat 20.00 Lezárva! Eredmények: ztefc.webnode.hu/news/patvaros-zsolt-nyerte-a-cegled-elleni-jatekos-osztalyozast/

ZTE FC - Dorogi FC 2016/17

2016.08.14 23:00
Szavazási határidő: kedd 20.00 Lezárva! Eredmények: https://ztefc.webnode.hu/news/forgacs-andras-volt-a-dorog-elleni-nyeroember-a-csapattal-egyutt/

ZTE FC - BFC Siófok 2016/17

2016.08.06 20:27
Szavazási határidő: kedd 20.00 Lezárva! Eredmények: https://ztefc.webnode.hu/news/ket-golszerzo-holtversenyben-az-elen-forgacs-es-gottfried/

ZTE FC - FC Ajka

2016.06.04 22:01
Határidő: kedd 20.00 A szavazást lezártuk. Eredmények itt: https://ztefc.webnode.hu/news/daru-bence-zart-az-elen-szezonbeli-utolso-osztalyozasunkon/

ZTE FC - Soroksár

2016.05.28 21:46
Határidő: kedd 20.00 A szavazást lezártuk! Eredmények: https://ztefc.webnode.hu/news/a-duplazo-daru-bence-nyerte-a-soroksar-elleni-meccs-osztalyozasat/

ZTE FC - Kisvárda Master Good

2016.05.21 23:11
Szavazási határidő: hétfő 20.00 Az osztályozást lezártuk. Eredmények: https://ztefc.webnode.hu/news/sorozatban-negyedik-alkalommal-forgacs-gyozott-eredmenyek/
<< 1 | 2 | 3 | 4 >>

A 2014/2015-ös GÓLTOTÓ lezárult. Részletek ITT!

A ztefc.webnode.hu a 2013/2014-es szezonhoz hasonlóan a 2014/2015-ös idényben is meghirdeti GÓLTOTÓ nevű játékát. Ebben az vehet részt, aki már vagy regisztrált, vagy ezt megteszi. A regisztráció lehetséges a ztefutballhonlap@gmail.com-ra, vagy facebook oldalunkra privát üzenetben elküldött tetszőleges felhasználónévvel, valamint e-mail címmel és jelszóval. Ezt 48 órán belül aktiváljuk, ez után az adatokkal a Játék valamint a Vendégkönyv menüpontba is beléphetnek. A tippeket minden bajnoki meccsre lehet küldeni. Kizárólag a bajnokikra, illetve kizárólag csak a következő meccsre küldhető a tipp. Bekapcsolódni a szezon során bármikor lehet.

A megérzésüket a Játék menüpontban található tippküldő rendszeren keresztül küldhetik el.

Azokat a tippeket fogadjuk el, amelyek a meccs kezdete előtti percig elküldik.

Pontozás:

Eredmény pontos eltalálása, telitalálat: 10 pont
Mérkőzés végkimenetelének eltalálása (győztes csapat vagy döntetlen):5 pont

Gólarány eltalálása (fordítva nem ér, döntetlen esetén is jár): 3 pont
Egyik csapat szerzett góljainak eltalálása: 3 pont
Maximum 10 pontot lehet szerezni 1 meccsért.
Értékelés a szezon végén. Azonos pontszám esetén a végelszámolásnál a több telitalálat dönt. Ha ezek után is azonos állás lenne, az számít, ki küldött többször tippet.

Az állást a mérkőzés után minél előbb folyamatosan frissítjük.

Kapott pontok a Kaposvári Rákóczi - ZTE FC meccsért:

8 pont: -nb-, VBazsi, egerszegnb1, luluzeg76

3 pont: Nils

Ezúttal nem kapott pontot, de tippelt: Joe, Ádám Real Madrid

A végeredmény a 30. forduló után:

Helyezés Név Tippek száma Pontszám
1. egerszegnb1 30 129 p.
2. VBazsi 30 126 p.
3. Nils 27 121 p.
4. -nb- 24 117 p.
5. Joe 21 110 p.
6. Ádám Real Madrid 30 108 p.
7. Enjoy 25 100 p.
8. luluzeg76 25 80 p.
9. Tigris 19 70 p.
10. szucsmark 15 61 p.
11. lulu30 12 45 p.
12. benyorosszi 6 21 p.
13. Benőke 3 5 p.
14. ZTE FANATICS 1 0 p.

 

A 2013-2014 évi szezonra vonatkozó "GÓLTOTÓ" JÁTÉK végeredménye:

Hely Név  Meccs Pont 
1. Enjoy 26 121 pont
2. Joe 24 119 pont
3. fesusgabor 30 113 pont
4. Nils 27 110 pont
5. szucsmark 26 108 pont
6. egerszegnb1 27 101 pont
7. -nb- 26 98 pont
8. ztefcfans 23 90 pont
9. ZTE FANATICS 21 89 pont
10. Duka 17 70 pont
11. luluzeg76 10 38 pont
12. benyorosszi 8 29 pont
13. lulu30 9 11 pont
14. ASI 1 3 pont
15. koyak 2 0 pont