ZTE FC - Szolnoki MÁV FC 3-2 (2-0)

2016.09.18 20:38

2-0 után egyenlített a Szolnok, de Bobál góljának köszönhetően miénk lett a három pont / A tabella 5. helyére léptünk fel                              

A győzelem reményében és a Puskás Akadémia döntetlenjének tudatában lépett pályára csapatunk ma a ZTE Arénában a Szolnok ellen. 15 percnyi játékot követően nagy bajba kerülhettünk volna, de Dedics 5 méterről, ziccerben a kapu fölé lőtte a labdát. Ebben az időben inkább a vendégek támadtak, azonban a 23. minutumban jött Patvaros Zsolt, aki jó 30 méteres lövésével vezetéshez juttatta csapatunkat. Négy percre rá egy szolnoki védelmi hiba után Jakab passzolt vissza Véghhez, akinek lövése a kapuba jutott, máris 2-0. A félidő hátralevő részében a mieink próbálkoztak többet, mezőnyfölényben voltunk, de további gólok hiányában 2-0-s előnnyel mentünk pihenőre.

A második játékrész rémálomszerűen kezdődött: három perc sem telt el, amikor Tóth László maradt üresen a hosszún, és kiszorított szögből vágta a labdát a kapuba, 2-1. Vérszemet kaptak Balogh Pál tanítványai, és érezték, meg lehet fogni a ZTE-t. Sikerült is egyenlíteniük: a 61. percben egy beadást a hosszún érkező Kovács OIivér fejelt Szappanos kapujába, 2-2. Ekkor azonban riadót fújt csapatunk, Csató Sándor pedig utolsó két cserelehetőségét kihasználva próbált frissíteni a játékon. Az egyik csereember, Szakály harcolt aztán ki szögletet, amely után Bobál bólintotta a kapuba a labdát, Molnár-Farkas kapus már csak a gólvonal mögül tudta kiütni a játékszert, 3-2. A 75. percben még Pintérnek volt ígéretes lövőhelyzete vendégrészről, de Patvarost találta el, a szolnokiak pedig hiába támadtak az egyenlítő gólért, sikerült megtartani az előnyünket. Így együttesünk a tabella 5. helyére lépett fel, mindössze két pontra az első helyezett Nyíregyházától.

Képgalériánkhoz KATTINTSON IDE!

Osztályozzon ismét! Játékos osztályozásunk ITT ÉRHETŐ EL!

ZTE FC – Szolnoki MÁV 3-2 (2-0)
ZTE FC: Szappanos – Villám, Króner, Forgács, Deutsch – Kretz (Hegedűs, 56.), Patvaros – Babati, Végh (Ekker, 63.), Jakab (Szakály, 63.) – Bobál
Szolnoki MÁV: Molnár-Farkas – Hajba, Kovács O. (Tóth B., 64.), Papp (Pintér N., 52.), Dedics – Kenderes, Török M. (Tóth P., 24.)– Tóth L., Balogh M., Csirmaz – Olasz D.
Góllövők: Patvaros, Végh, Bobál ill. Tóth L., Kovács O.
Sárga lapok: Papp (50.), Tóth P. (56.), Kenderes (73.), Tóth B. (81.), Tóth L. (88.)

Hajrá ZTE!