ZTE FC – NK Zagreb 2-3 (2-0)

2017.02.04 17:27

Félidőben még két góllal vezettünk, a végén mégis kikaptunk utolsó edzőmeccsünkön / Az első 45 percre lehet építeni                                     

Mivel a jövő szerdára, Zágrábba tervezett felkészülési mérkőzés elmarad, az NK Zagreb ellen – jelen állás szerint – utolsó edzőmérkőzésén lépett pályára csapatunk. A műfüves pályán kellemes, tavaszias időjárás mellett megrendezett összecsapáson ezúttal is voltak hiányzók: Paudits Patrik, Patvaros Zsolt, Jakab Dávid, Daru Bence, Kretz Bálint és Hegedűs Tamás sem állt szakvezetőnk rendelkezésére.

ZTE FC - NK Zagreb 2-3 (2-0)

A két, egykoron a Bajnokok Ligája selejtezőjében találkozó gárda meccsén a mieink kezdtek aktívabban, az első lövést azonban Szappanosnak kellett hárítania. Aztán Bobál rúgott alá túlságosan a labdának egy lövésnél, a 7. percben Babati nagy helyzetben mellé lőtt, míg egy percre rá ő szerzett vezetést: egy remek indítás után kilépve ellőtte a labdát a horvátok kapusa mellett, 1-0. A 9. minutumban kavarodás után zágrábi ziccer alakult ki, amit mellélőttek, sajnos a találkozó egésze alatt nem utoljára hagyott ki védelmünk. Ennek ellenére szép támadásokat láthattunk a fiúktól, helyenként kreatívan, technikásan futballoztunk, labdabirtoklásban is az ellenfelünk fölé nőttünk. A zágrábiak egy-egy alkalommal a szélen veszélyeztettek, mi pedig azért nem lőttünk újabb gólt, mert az utolsó bepasszok nem sikerültek. A harmincötödik percben már a harmadik horvát sárga lap villant, egyre több szabálytalanság tarkította a játékot, sok volt a törlesztés (elsősorban vendégoldalon). A játékvezető cserével le is küldte az egyik fehér mezest, hiába, rá öt percre egy másik horvát rángatta meg az egyik Zetést, Króner pedig odébb lökdöste, mindketten besárgultak. Kezdett úgy tűnni, hogy rossz irányba megy a meccs, egy percre rá azonban egy trükkös vendégpasszt megszereztünk, az induló Babati a jobb oldalon elfutva középre tette a labdát, ahol Bobálnak már nem volt nehéz dolga, 2-0. A szünetben tehát meggyőző teljesítménnyel vezettünk a horvát másodosztály kilencedik helyezettje ellen.

Gólöröm ZTE-részről.

A félidőben Csató Sándor mindössze kapusposzton változtatott, nem ez volt azonban az oka a játék drasztikus megváltozásának. Az 50. percben egy felesleges szabálytalanságot követően tizenegyesből szépítettek a vendégek, akik ezt követően egyre jobban és magabiztosabban futballoztak a korábbi teljesítményétől elmaradó ZTE ellen. Az 53. percben mégis mi rúghattunk volna újabb gólt, de hiába mehettünk kettő az egyben, Bobált szerelték. Tizenegy perccel később egy kiugratás után már 2-2 volt az állás, Csató mester pedig azon mérgelődhetett, hogy rúghatják be így a labdát a két középhátvéd közé. Egyre inkább a rossz passzok és meg nem értés jellemezte játékunkat, a 67. minutumban pedig már a hetedik sárga lap villant a mérkőzés folyamán. Tíz perccel később Bobál helyzetben keresztbe lőtte el a labdát, a 80. percben szabadrúgásunk után saját játékosról pattant ki a kapu elől a labda, ezzel pedig el is lőtte puskaporát a ZTE. A 89. percben egy hátul eladott labda után Fadgyas két totális ziccert is lábbal védett, a hosszabbításban azonban Nagy Tamás szabálytalansága után jobb oldali vendég szabadrúgás, amelyet a hosszún álló horvát középre fejel, onnan pedig a kapuba passzolnak, 2-3 (fotónkon). Vereséggel zárult tehát a meccs, amelyen a döntetlen reálisabb lett volna, de a második félidőre jelentősen visszaeső csapatunk a végén már sokat hibázott.

90+1. percben kapott gól a Zágráb ellen.

Remélhetőleg jövő szombatig minél többen felépülnek, mert ha a felkészülési mérkőzések nem is alakultak a tervek szerint (1 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség), az Újpest ellen remélhetőleg jó napot fogunk ki, és akkor lehet esélyünk a várhatón a szokásosnál jóval több néző előtt rendezendő összecsapáson.

Gólöröm Zagreb-részről.

ZTE FC – NK Zagreb 2-3 (2-0)
ZTE FC: Szappanos (Fadgyas, 46.)– Angyal (Rózsa, 81.), Króner, Forgács (Polényi, 69.), Deutsch – Nagy T., Bedi – Babati (Nikitscher, 60.), Végh (Ágoston, 69.), Ekker (Horváth L., 74.)– Bobál
Gólszerzőink: Babati (8.), Bobál (41.)

A meccsen készített képgalériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Hajrá ZTE!