ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 (0-0)

2016.10.22 20:46

Villám kiállítása miatt a 21. perctől emberhátrányban játszottunk, de kétszer is vezettünk / Fordulatos meccset láthatott a közönség                         

A két vezetőedző mérkőzés előtti nyilatkozatában szoros, izgalmas, kemény, hajtós mérkőzést várt a szombati bajnokitól. Nos, ezek közül gyakorlatilag mindegyik bekövetkezett, s hozzátehetjük a fordulatost is. Együttesünk 70 percet emberhátrányban játszva nagyot küzdött a jó erőkből álló, 104. születésnapját ünneplő Békéscsaba ellen, sőt, Bobál és Jakab góljaival kétszer vezetett is, végül azonban be kellett érnünk 2-2-vel a viharsarkiak ellen. Ez az a döntetlen, ami után a pozitív hangok lehetnek előtérben, s mindenképp értékes a szerzett egy pont.

A találkozó fontosabb momentumai:

1. perc: Bobál erősen hazapasszolt labdájával indította a vendégeket, Forgács a tizenhatos vonalán szabálytalanul tudott szerelni, sárga lap. A szabadrúgást megúsztuk.
7. perc: Bobál került ziccerbe, lövése centikkel ment el a kapufa mellett úgy, hogy Rybansky is beleért.
19. perc: Babati szabadrúgását a vendégek hálóőre kiütötte, de a kipattanót rálövő Bobál lövése a felső lécről vágódott ki.
21. perc: A békéscsabai indítás a becsúszó Nagy Tamás lába mellett elcsúszva jutott a vendégek csatárához, akit a kaputól mintegy 20 méterre Villám lerántott. Vad II. István azonnali piros lappal kiállította védőnket.
24. perc: Urbin léphetett ki ziccerben, Szappanos mentett.


60. perc: Jakab bal oldali szabadrúgását a kaputól tíz méterre Bobál remekül csúsztatta meg, a labda pedig a mozdulni sem tudó kapus mellett a hálóban kötött ki. 1-0
68. perc: Szép összjáték után Gránicz ziccerben nem hibázott, 1-1.
70. perc: Az előreívelt labda után a két bizonytalankodó védő között Bobál betört a büntetőterületen belülre, ahol lerántották. Tizenegyes következett, amit Jakab a balra vetődő kapus mellett a jobb alsóba lőtt. 2-1.


81. perc: Viczián szerencsés körülmények között egyenlített ismét a Békéscsabának, a labda megpattanva jutott kapunkba.

ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 (0-0)
ZTE FC: Szappanos – Villám, Nagy T., Forgács, Deutsch – Kretz, Patvaros – Gottfried (Hegedűs, 46.), Jakab, Babati (Sundas, 73.) – Bobál (Daru, 71.)
Békéscsaba 1912 Előre: Rybansky – Bagi, Kelemen, Szélpál, Fabio – Bényei, Viczián, Nagy I., Pilán (Szalai, 76.), Birtalan (Tóth D., 89.)– Urbin (Gránicz, 62.)
Góllövők: Bobál (60.), Jakab (70.- büntetőből) ill. Gránicz (68.), Viczián (81.)
Sárga lapok Forgács (1.), Babati (15.), Szappanos (90+1.) ill. Bagi (77.), Bényei (48.), Szélpál (70.), Viczián (16.)

Képgalériánkat ITT ÉRHETI EL.

Játékos osztályozásunkban hétfő 17 óráig várjuk szavazataikat IDE KATTINTVA.

Hajrá ZTE!