Optimista szurkolók - szavazásunk szerint a drukkerek úgy vélik, feljut a csapat

2016.02.04 23:08

A legtöbben arra szavaztak, hogy másodikként végez együttesünk / A következő hetekben az utánpótlásról szavazhatnak                      

Körülbelül egy hónapig szavazhattak olvasóink arról, hogy érzik, milyen teljesítményt nyújt majd együttesünk tavasszal. A 78 voksból arra következtethetünk, optimisták a drukkerek, mindössze páran gondolják úgy, hogy csak egy kiugrott eredmény volt a téli feljutó hely.
A legtöbben (45-en) úgy érzik, a jelenlegi pozíciót megtartva jövőre már az NB I-ben játszhat a ZTE. 26 szavazó szerint túlszárnyaljuk az őszt, és bajnokként jutunk fel az élvonalba. Öt vélemény szerint szoros küzdelemben lemaradunk a feljutásról, míg 1-1 olvasó véli úgy, hogy a teljesítmény jelentős visszaesésével a feljutás álom marad, illetve, hogy szétesik a csapat és az alsóházban végez.
Összességében: bizakodók a szurkolók, reméljük, a fiúk meghálálják a bizalmat. Először majd február 20-án, várhatóan Andráshidán, az SZTK ellen.

A következő hetekben a ZTE FC utánpótlásának szerepléséről közölhetik véleményüket, a ztefc.webnode.hu jobb oldali sávjában.