Nagy Ferenc: -A játéktudást illetően több volt bennünk
Klubunk többségi tulajdonosa, egyben elnöke, Nagy Ferenc a zalasport.hu-nak nyiltakozott. Beszélt az idei szereplésről, mellyel nem teljesen volt elégedett, de előretekintett a következő szezonra is.
A következő sorokban ezt az interjút olvashatják el:
Vajon mennyire tetszett Nagy Ferenc elnöknek – egyben tulajdonosnak – a csapat 2012/13-as idénye? Mit várhatunk a jóval erősebb, az egycsoportos NB II-ben? Lesz esélye a csapatnak, hogy a következő idényben megcélozza a feljutást?
- A csapatban a játéktudást illetően lényegesen több volt - vélekedett Nagy Ferenc - a második helyet illett volna megszereznie. Itt az egész évi szezonra gondolok, nem az edzőváltás utáni történésekre. A játékosok valós tudása alapján bíztam az ezüstéremben. Az idei szereplésből levonjuk a megfelelő következetéseket.
- A játékoskeretből 8 labdarúgónak lejár a szerződése. Kiket akarnak megtartani, a már ismert nevek mellett lesznek más távozók is?
- A lejárt szerződésű játékosok közül nem mindenki marad. Lesznek távozók abból a körből is, akiknek még él a szerződése. Az előbbiek közül négyet szeretnénk megtartani, velük folynak a tárgyalások. Az sem titok, hogy szeretnénk 3-4 meghatározó tudású játékost igazolni
- A ZTE egyik legértékesebb játékosa Pavicsevics, aki élő szerződéssel rendelkezik...
- Pavicsevics csak akkor távozhat, ha az általunk kért összegért megvásárolják, mivel élő szerződéssel rendelkezik. Eddig komoly kérő még nem kopogtatott nálunk.
- Jövőre egycsoportos lesz az NB II, amelyben minden valószínűség szerint négy-öt csapat pályázik a feljutást jelentő helyekre. Ott lehet köztük a ZTE?
- Ha az elkövetkező hetekben sikerül megvalósítani, amit tervezünk, ott lehet a ZTE a feljutásért harcoló csapatok sorában.
- A tervek megvalósításához pénzre lesz szükség. Az idei évben nem cikkezhetett a sajtó a ZTE anyagi gondjairól, ami örvendetes, de mennyire látszanak a jövő évi költségvetés körvonalai?
- Az idei évben csökkent a kinnlevőségünk is, és az adósságállományunk is, ami örvendetes. A már említett szakmai tervek mellé sikerül az anyagi hátteret biztosítani, lehet bízni a jó szereplésben. A költségvetésünk viszont még nem állt össze. Az elkövetkező egy hónap függvénye, hogy mennyiből gazdálkodhat a tervek szerint a ZTE.
- A szurkolók álmodoznak. Van forgatókönyv arra, ha a ZTE nem lehet ott a feljutásért versenyző csapatok sorában?
- A labdarúgás - többek között - a szurkolók álmodozásáról is szól. Mi vezetők is azt szeretnénk, hogy a csapat minden találkozót megnyerjen, de más a realitás. Hangsúlyozni szeretném: az előttünk álló egy hónapban sok minden eldől. Igyekszünk mindent megtenni, hogy a következő idényben jó csapat legyen a ZTE.
Forrás: https://zalasport.hu/content/view/6229/