Kaposvári Rákóczi FC - ZTE FC 2-3 (0-1)

2015.05.31 20:18

Gólgazdag mérkőzésen győzelemmel zártuk a szezont / A 8. helyen végeztünk a 2014/2015-ös idényben                                                      

A ZTE FC a szezontól való szép búcsú és a 8. hely megtartása érdekében lépett pályára Kaposváron, ahol a már biztos kieső és utolsó Rákóczi vendégei voltunk.  Az elmúlt hetekben megszokott kezdőhöz képest hiányzott az összeállításból Forgács, Kovács Gergő és Vittman is, bár utóbbi később csereként pályára lépett. Az első félidőben megszereztük a vezetést Bailo góljával, aki meghálálta a bizalmat. A második félidő első felében úgy tűnt, lerendeztük a meccset, hiszen Babati és Daru is betalált, de ezután kicsit „elaludt” a ZTE: előbb Szappanosnak kellett kivédeni Fejős tizenegyesét, ami Króner szabálytalansága után született, majd két alkalommal ő is tehetetlen volt. Végül sikerült nagyot védenie Rajczi helyzeténél, így ha nehezen is, de megtartottuk az előnyt, megnyertük a mérkőzést, és megőriztük a 8. helyezésünket.

Kaposvári Rákóczi: Bozsó- Kovács, Hadaró, Faggyas, Vermes- Albert, Lakatos, Petrók, Nagy- Fejős, Rajczi

Cserék: Borsi (k), Kozics, Házi, Hampuk, Király, Zsivóczky, Földes 

ZTE FC: Szappanos- Pajor, Simonfalvi, Króner, Bedi- Szakály- Szőllősi, Bailo, Délczeg, Városi- Daru

Cserék: Czirjék (k), Szegleti, Horváth, Babati, Vittman, Bíró, Murai 

Játékvezető: Gaál Gyöngyi

A mérkőzés fontosabb eseményeinket elolvashatják élő közvetítésünkben:

1.p. Elkezdődött a találkozó.

4.p. A hazai ultrák egy „Szégyen” feliratú drapériát feszítettek ki a kerítésre.

4.p.  A nézőszám körülbelül 300 lehet.

7.p. Sok a hiba mindkét oldalon egyelőre. 

9.p. Városi adta be a labdát, de Bozsó lehúzta.

11.p. Gól! Vezet ZTE FC! Bedi beadása után Daru belepiszkált még a labdába, majd a hosszú oldalon érkezett Bailo, aki a kapuba lőtt, 0-1

16.p. Szőllősi szabadrúgása elkerülte a kaput.

19.p. Kovács lövését Szappanos védte.

25.p. Jelenleg a Kaposvár birtokolja a labdát. 

25.p. Rajczi lőhetett tisztán 13 méterről, de a labda fölé ment. 

27.p. Nagy kapott egy remek labdát, majd a kifutó Szappanos felett átemelte, de ez is fölé ment.

28.p. Egyre jobban nyom a Kaposvár.

32.p. Bailo iramodott meg a szélen, de tisztázni tudtak a védők. Szöglet következik.

32.p. Szőllősi adta be a szögletet, majd Daru fejelni tudott, de mellé ment a labda.

34.p. Lakatos sárgul be miután szabálytalankodott Bailoval.

36.p. Fejős kicselezte Szappanost, majd elgurította a labdát és Szakály becsúszva a gólvonalról menteni tudott. 

42. p. Csere a hazaiaknál. Lemegy Faggyas és bejön Kozics.

43.p. Petrók kap sárgát. 

44.p. Kovács Olivér is besárgul. Daruval volt szabálytalan. 

45.p. Véget ért az első félidő. 

Félidei eredmények az NBII-ből:

Vasas – Mezőkövesd 0-0

Szigetszentmiklós – Szeged 0-1

Ajka – Csákvár 2-1

Békéscsaba – Cegléd 1-0

Szolnok – Soroksár 2-1

Gyirmót – Siófok 2-0

Balmazújváros – Sopron 0-0

Jelen állás szerint a Kaposváron kívül a Cegléd valamint a Siófok esik ki.

46.p. Elkezdődött a második félidő. 

49.p. Kettőt cserél csapatunk. Délczeg le Vittman fel. Városi megy le még és feljön Babati Benjamin. 

55.p. Petrók fejel fölé egy beadás után. 

57.p. Már kettővel vezetünk! Daru ugratta ki Babatit, aki egy fél pályán keresztül vezette a labdát, majd Bozsó lába mellett  a kapuba lőtt, 0-2.

59.p. Bailo kap sárga lapot. 

64.p. Ott a harmadik ZTE gól! Daru üresen vette át a labdát a 16-oson belül, majd a kapuba lőtt, 0-3.

65.p. Lemegy Kovács és feljön Hampuk. 

66.p. Utolsó csere lehetőségét is kihasználja Lendvai Miklós. Bailo megy le és a helyére Murai érkezik. 

70.p. Kórner volt szabálytalan Rajczival szemben a 16-oson belül. 11-est kap a Kaposvár, Króner pedig egy sárgát.

70.p. Fejős állt a labda mögé, de Szappanos kivédte a büntetőt. 

70.p. Fejős hagyja el a pályát, helyére Házi érkezik.

77.p. Szépít a hazai csapat! Albert jobb oldali szabadrúgása után Rajczi lőtt nagy gólt 5 méterről, 1-3.

83.p. A ZTE FC birtokolja a labdát. 

85.p. 2-3. Még meleg lehet a vége. Házi lépett ki, majd a kifutó Szappanos mellet a kapuba lőtt, 2-3.

89.p. Második sárgával kiállítják Lakatost. 

90.p. Vége a mérkőzésnek. 3-2-re nyert a ZTE FC.