Elemzés: NBII-es játékfelfogások II. rész
Taktikák és megvalósításuk / A taktikai fogások az NBII-ben
Az előző cikk a játéktördelés és annak sajátosságaival foglalkozik. Ugyanazon cikk-sorozat második része viszont, az NBII-es támadófutballról ejt néhány szót. Szigorúan az a magyar másodosztályban játszottról.
Összességében elmondható, hogy a támadó futball lényege, a játék dominanciája, illetve, hogy a csapat minél több gólt lőjön. Ezt a nagyvilágban számtalan formációban és felállásban, illetve rengeteg, de tényleg rengeteg taktikai elem használata által próbálják kivitelezni. Nos, az NBII-ben, ha beszélhetünk támadó futballról, akkor annak egyetlen egy taktikai formája létezik, amely jelen elemzés témája.
A jól ismert 4-2-3-1 a magyar másodosztályban:
Nos, azt le kell szögezni, hogy túl nagy különbségeket nem lehet felfedezni a csapatok játéka között, mint azt már egy előző cikkemben kifejtettem, azonban ha nagyon szigorúan nézzük és csak az NBII-t vesszük alapul, tehát semmilyen más mércét nem veszünk figyelembe, akkor lehet szó NBII-es támadó taktikáról. Ez pedig a már említett 4-2-3-1 nem éppen kombinatív, kissé suta, ám népszerű verziója.
Bontsuk részekre az NBII 4-2-3-1 megnevezésű csodát:
A kapus: Nem láttam még olyat, hogy NBII-es gárda söprögető kapust használna, bár ez már szinte sehol sincs játszatva, így mi sem találkozunk vele. Teljes értékű kapusként szerepel a hálóőr, akinek feladata a kapu őrzése és a védelem összehangolása.
A védelem: Emberfogás mindenek felett! Természetesen ez nem probléma, hiszen egy nagyon hasznos játékelem, amennyiben a megfelelő védők vannak beküldve a pályára. Ami kissé meglepő, hogy még kísérletet sem láttam a zónavédekezésre, ami érdekes, elvégre nincsenek túl gyors védők ezen a szinten, ezért egy zónavédekezés mellett könnyebb lenne lesre csalni az ellenfelet… no persze, abban is van kockázat, ez igaz.
A középpálya: Gyakran megjelenik egy-egy szűrő ember a belső középpályán, viszont irányítói szerepkör gyakorlatilag nem funkcionál. A támadó középpályás inkább előretolt ék, mint igazi középpályás.
A szélek: általános igazság, hogy a szélsők nem a gyorsaságukra építenek, sokkal inkább egyfajta feltolt középpályás szerepet töltenek be, néha egy kevés irányítói szerepet vállalnak magukra, de ez talán nem tudatos, inkább csak ösztönös.
A csatár: Nos, ebben a témában van a legnagyobb különbség, ugyanis miközben a legtöbb játékrészen ugyanazokat a szempontokat nézik, a csatár poszton azt játszatják, aki van és a legjobb a csapatban. Ha ő egy amolyan jól cselező, fineszes csatár, akkor Őt, ha egy igazi izomkolosszus, akkor Őt, ha esetleg másban jó, akkor Őt, így a csatárok szerepköre változó, attól függ, mik a lehetőségek. A legnépszerűbb azonban a technikás, „valahogy becselezem magam” típusú játékos.
Miután elemeztem az egyes posztokat, villantsunk egy pillantást a játékfelfogás egyes részleteire. Így tehát ez az NBII-ben használt 4-2-3-1:
1.) Hosszú passzokra, vagy ívelésekre épít,
2.) Nem a gyorsaságot, nem a labdatartást helyezi előtérbe, hanem a fineszes megindulásokat. Ezeket én személy szerint egyfajta domináns kontrának tekintem, elvégre a lényege, hogy a játékosok hátul passzolgatnak, tehát nem kifejezetten támadólag lépnek fel, ebbe picit belealszik az ellenfél, majd néhány felíveléssel egyfajta kontratámadást próbálnak kivitelezni a csapatok , ami magyar sajátosság, máshol ilyet nem látni, így ez hazai játékelem. Tehát gyakorlatilag „A” csapat birtokolja a labdát, átadja a területet „B” csapatnak, miközben „B” csapat védekezési fegyelme enyhül, eközben „A” csapat megosztja „B” csapatot, majd „A” csapat ívelésekkel és hosszú passzokkal támadásba lendül. ( Ha szigorúan vesszük ezt a történelemben már többször is megfigyelhettük, mint magyar stratégia, bár egykoron eredményesebben használták, mint manapság)
Összességében nézve, úgy vélem, hogy ez a fajta játékfelfogás fejleszthető, sőt, eredményes is lehet, ám a gyorsaság és dinamika hiányzik belőle, hogy igazán hatékony lehessen. Ennek ellenére – nem véletlenül – népszerű.
Hajrá ZTE!
H.E.