Elemzés: Meccselemzés (Cigánd SE - ZTE FC NBII )

2017.05.20 02:55

Sorozatban a harmadik ZTE győzelem / Elemzés: elszánt ellenfél, szerencsés ZTE?                                                     

Ismét eljött az ideje, hogy jelentkezzem az elemzés rovattal. Sorozatban a harmadik győzelmét aratja a ZTE együttese, ami egészen pozitív, azonban vannak bizonyos tényezők, amik azt mutatják, hogy az összkép továbbra sem annyira rózsaszín.

Bemutatkozott csapatunkban Fadgyas, aki azért legalább egy gólban vastagon benne volt. Jól érezhető, hogy Szappanos sokkalta jobban ismeri a védelmet, ezért hatékonyabban is képes irányítani a hátsó alakzatot. Természetesen Ő több lehetőséget kapott, így ez érthető, noha nem elhanyagolható tényező.

A csapat talán túl lazán vette az első félidőt, hamis biztonságérzetbe ringatták magukat a fiúk két győzelem után. A Cigánd SE bebizonyította, hogy a fociban szellemileg is a toppon kell lenni, nem szabad lebecsülni az ellenfelet, még ha a papírforma alapján sima győzelem várható. Agresszív játékot játszó ellenfelünk nem adta könnyen magát, ezért az első félidőben nem sikerült fölényt kiharcolni.

A hátsó alakzat az egész mérkőzésen ugyan nem, de az első félidőben többször is komoly megingásokat mutatott. A középpálya is átlagosan játszott.

Ennek ellenére a csapat a második félidőre összekapta magát, noha a győzelemben az is közrejátszott, hogy a Cigánd SE játékosai hamar elfáradtak. Ami továbbra is érződött, hogy nincs olyan nagy különbség a két gárda között, ha fejben nincsenek megfelelő koncentráltsági szinten a srácok.

A mérkőzés maga nem volt különösebben izgalmas, látványos sem, sőt, nagyon tanulságos sem. Ha valamit mindenképpen le lehet szűrni, akkor az az, hogy a koncentrációt az önbizalom nem szüntetheti meg, illetve, hogy két győztes meccs nem adhat akkora önbizalmat, hogy bárkit is alábecsüljön a gárda.

Ezen felül érzékelhető, hogy az öt védős rendszer működik, most már begyakorolt játékelemek is láthatóak a csapat játékában, így ez mindenképpen pozitívum.

 

Hajrá ZTE!

H.E.