Budaörs - ZTE FC 2-2 (0-1) - fotókkal

2017.04.02 18:24
Bobál góljaival kétszer is vezettünk, ellenfelünk a 90. percben egyenlített / Elvesztett két pont Tatabányán                                                   

Első idegenbeli győzelmére hajtott a naptári évben csapatunk ma délután, amikor Tatabányán volt a Budaörs vendége. Csató Sándor nem számíthatott az eltiltott Nagy Tamásra és a sérült Jakab Dávidra, a kezdőcsapatba „tette” viszont Oláh Bálintot, aki egy hete győztes gólt fejelt a DAC elleni gálameccsen.

ztefc.webnode.hu fényképe.

Az első pár perc „hazai” fölénye után magához ragadta a kezdeményezést csapatunk, ami utána már gyakorlatilag az egész mérkőzés folyamán kitartott. A 16. percben Babati tizenhat méteres lövése nem sokkal szállt fölé, ez jelentette az első igazi veszélyt Horváth Gábor kapujára. Többször is létszámfölényben támadhattak a mieink, az utolsó passzokba azonban hiba csúszott, de a 22. percben egy pontrúgás után megszereztük a vezetést: Babatit egy esernyőcsel közben állították meg szabálytalanul, a megítélt szabadrúgást Bedi ívelte Bobál fejére, aki a jobb alsóba csúsztatott (0-1). Negyedórával később szöglet utáni fejessel és Babati-lövéssel veszélyeztettünk, a 41. minutumban pedig Babati Benjámin Bobál remek sarokpassza után vihette volna a labdát a félpályától ziccerben a kapuig, de egy védő beérte, majd szélsőnk elrontotta cselét. A budaörsiek gyakorlatilag lehozták kapura lövés nélkül az első játékrészt, így mondhatni reálisabb lett volna kétgólos vezetésünk.

ztefc.webnode.hu fényképe.

A második félidőre Bognár György változtatott, de nem ennek köszönhették az egyenlítést a pályaválasztók. Egy kiugratásnál Szappanos ütötte el a játékvezető szerint a csatárt, és tizenegyest ítélt, valamint felmutatta a sárga lapot kapusunknak. A szeptemberi, egerszegi meccsen győztes gólt szerző Stieber András nem hibázott, a bal felsőbe lőtt (1-1). A mieink nem álltak le, előbb Végh egy szép csel után kicsivel vétette el a bal alsó sarkot, majd Bobál tette szépen maga elé a labdát, de helyzetben leadott lövését szögletre mentették a védők. A 76. percben aztán újra nálunk volt az előny! Bobál lépett ki (a hazaiak szerint többméteres lesen) és lőtte el ballal a labdát a kapus mellett (1-2). Négy perccel később csatárunk el is dönthette volna a találkozót, de remek, ballábas lövése centikkel fölé szállt. A hátralevő időben is kifejezetten biztatóan játszottunk, mi támadtunk, hátul pedig jól fejelték el a beadásokat védőink, egy hiba mégis maradt a végére. A 90. percben Angyal bizonytalankodott, végül szöglet következett. A sarokrúgást Stieber kifejezetten rosszul végezte el, de a laposan pattogó labda végül eljutott Petróhoz, aki közelről belőtte egy egyenlítő gólt (2-2). Nyugodtan mondhatjuk, hogy győzelmi esélyt szalasztottunk el a bányászvárosban, így továbbra is várni kell az első idegenbeli sikerre 2017-ben.

ztefc.webnode.hu fényképe.

Budaörs – ZTE FC 2-2 (0-1)
Budaörs: Horváth G. - Kinyik, Lajer, Tányéros, Sajbán Miklós - Menyhárt, Petró - Stieber A., Horváth R., Sajbán Máté (Csobánki, 85.) - Deli Márió
ZTE FC: Szappanos - Angyal, Króner, Polényi, Deutsch – Oláh (Patvaros, 77.), Bedi - Babati, Végh (Ágoston, 64.), Paudits (Szatmári, 77.) – Bobál
Gólszerzők: Stieber (54., büntetőből), Petró (90.) ill. Bobál (22., 76.)
Sárga lapok: Tányéros (54.) ill. Szappanos (53.), Króner (82.)

 A találkozó képgalériájája itt tekinthető meg.