Bedi az U 21-es válogatottban, Nagy Tamás kihagy egy meccset - friss hírek a bajnoki szünetben

2017.03.23 18:45

Ne felejtsék: szombaton stadionavató egész délután! / A hetedik helyre lépett előre a ZTE                                                                 

Habár a bajnokság a válogatott portugáliai fellépése miatt szünetel (információink szerint a következő idénytől már újra nem lesz válogatott szünet az NB II-ben), együttesünk készül a szombati stadionavatóra, amelyen remélhetőleg sok drukker képviselteti majd magát. A programok 14.30-kor kezdődnek és este hét órákor lézershow-val zárul a rendezvény. Pályára lép majd a ZTE FC, a DAC Dunaszerdahely és a Sturm Graz is, e szünetekben fellépők színesítik a programot, amelyre egységes 500 forintos áron lehet bejutni. A két ZTE érdekeltéségű találkozóról élő közvetítést adunk honlapunkon.

Eközben bizonyos mértékig már a jövő vasárnapi, Budaörs elleni bajnokira is fókuszálhatnak játékosaink, hiszen a kieső helytől mindössze három pontra tanyázó budaörsiek és számunkra is rendkívül fontos találkozó következik majd. Az összecsapásra egyébként a tatabányai Grosics Gyula Stadionban kerül majd sor, a Nemzeti Sport „Menj meccsre féláron!” akciójának keretében a kupont felmutató szurkolók ingyen tekinthetik majd meg azt a mérkőzést.

Csapatunk a Balmazújváros elleni bravúrral három helyet lépett előre, így már hetedik, lemaradása tizenegy pont a feljutó helyen álló Soroksárral szemben. Jelenleg a Puskás Akadémia vezet 52 ponttal, a Soroksár 50 ponttal áll, a Balmazújváros 47-et, a Vác 45-öt gyűjtött az eddig eltelt 25 fordulóban, közülük a Balmaznak még van egy elmaradt mérkőzése. A hátsó régióban a SZEOL helyzete már reménytelen, a Cigándé is kezd azzá válni, a Ceglédnek viszont van esélye a bennmaradásra, a vonal felett a Csákvár, a Kozármisleny, a Siófok és a Budaörs aggódhat még nagyon.

S ha már Budaörs-meccs: biztosan nem lép majd pályára Nagy Tamás, védekező középpályásunk ugyanis múlt vasárnap begyűjtötte szezonbeli tizedik sárga lapját, amivel az egész bajnokságot tekintve harmadik; egykori balvédőnk, Farkas Norbert vezet 12-vel. Deutsch Bencének nagyon kell figyelni, 9 sárga lapja van, s Forgács András is ötödik sárgás eltiltása után szorult ki a kezdőből. Jakab, Bobál és Patvaros 4-4 sárga kártyával szintén veszélyeztetett.

A végére pedig egy jó hír: az U 21-es válogatott szűk keretébe behívót kapott, és pályára is lépett a Görögország elleni felkészülési mérkőzésen Bedi Bence, illetve a kölcsönben Csákváron játszó Gottfried Dániel is. Bedi a félidőben, Gottfried az utolsó negyedórára állt be, a csapat pedig 2-1-es vereséget szenvedett a hellének otthonában.